Persze ilyenkor mindenki édességgel tömi saját magát, de szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy mivel. Fontos, hogy ne valami bóvli, 'nemtudnihonnanvaló' kekszet toljunk a vendégeink orra alá. Én különben is úgy gondolom, hogy az adventi sütisütés közös, családi program, nem csak a nők külön privilégiuma. Nálunk ez úgy néz ki, hogy a férjem nekiül egy garaboly diót kibelezni, én mellette az asztalnál gyúrom a tésztát, addig a kisebbik lányom a sparhelt mellé bekucorodik és kismacskaként összegömbölyödve nyüstöli a német könyvét. Mi nagyon élvezzük az együttlét ilyen formáját...

Egy egyszerű, töltetlen hókifli receptet mutatok meg nektek, amit szintén nagyon sokféleképp el lehet készíteni. Arról nem is beszélve, hogy ha kimarad, januárban is nagyon ízletes egy forró tea mellé...

Hókifli variációk hozzávalói: 30 dkg liszt, 1 ek búzakorpa(ha nincs, ez elhagyható belőle), 5 dkg darált mandula, 5 dkg darált dió, 15 dkg cukor, 2 zacskó vaníliáscukor, csipet só, 2 tojás sárgája, 20 dkg vaj, 2 tk őrölt fahéj, 2 ek kapucsínópor

A lisztet a mandulával, dióval, a fele cukorral, 1 zacskó vaníliáscukorral, sóval, és a tojás sárgákkal egy tálban összekeverjük. A puha vajjal összedolgozzuk, kézzel jól átgyúrjuk. Rudat formálunk belőle és 3 egyenlő részre osztjuk. Egy részt 1 tk fahéjjal, egyet 1 ek kapucsínóporral színezünk. Mindhárom tésztát külön folpackba csomagoljuk és egy órára a hűtőbe tesszük pihenni. Egy-egy rúdból nagyjából 20 kis darabot csípünk le, megsodorjuk, majd kifliformában a sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Előmelegített sütőben kb. 200 fokos sütőben nagyjából 10 percig sütjük (amíg a kis kiflik csücske megpirul). Közben a maradék cukrot harmadoljuk, az egyikhez a maradék fahéjat, a másikhoz a kapucsínóport kavarjuk, majd az utolsó részhez a megmaradt vaníliáscukrot adjuk. A forró kifliket a saját ízük szerinti cukorba hempergetjük, majd egy rácson hagyjuk kihűlni.

 Ebben az évben már november végén elindul az advent. Szeretem a hangulatát, mert megtöri azt a bús, szomorkás, néha kissé depresszív hangulatot, amit a november áraszt. Persze az advent az örömteli várakozás jegyében telik, jobban ráérünk, többet megyünk és fogadunk vendégeket, emiatt szeretem, ha van itthon egy kis vendégkínáló aprósüti.

Egy nagyon régi, nagyon egyszerű és olcsó sós süti receptet osztok meg veletek, amit még én is a szüleimtől tanultam. Mostanában stanglinak hívják, kiválóan alkalmas olyan tunkolós mártásokhoz, amik manapság igen népszerűek partik alkalmával. A legnagyszerűbb ebben a stangliban, hogy sokáig puha marad, nem szárad ki a szalakálitól. Aki elviseli a szalakáli szúrós szagát sütés közben, azt kárpótolja a stangli hetekig tartó frissessége. Ezt a nagyon egyszerű stanglit persze meg lehet bolondítani bármilyen feltéttel, nagy szemű tengeri sóval, sajttal, len-, szezám-, vagy tökmaggal, de az igazi hagyományos recept szerint köménnyel van megszórva.

Sós rúd hozzávalói: 50 dkg liszt, 25 dkg zsír, 2 dl tejföl, 1 kk só, 3 tojás sárgája, 2 dkg szalakáli, a tojás fehérje a kenéshez, tetejét ízlés szerint meg lehet szórni sóval, köménnyel

A szitált liszthez hozzáadjuk a szalakálit, jól elkeverjük benne, majd a puha zsírt, tejfölt, sót és a tojássárgákat. Jól összedolgozzuk, akkor van jól összegyúrva, ha kissé kemény a tészta. Három-négy kis cipót formázunk belőle, majd hűtőben hagyjuk pihenni egy órát. Utána a cipókat egyesével 2-3 mili vastagságúra kinyújtjuk, másfél-két centi széles hosszú csíkokra vágjuk derelyevágóval (ha nincs akkor persze lehet késsel is szabni), majd keresztbe vágva, arasznyi rudakra osztjuk. A rudakat kizsírozott, kissé belisztezett tepsibe rakjuk, megkenjük a tojás fehérjéjével és megszórjuk durva szemes sóval, vagy köménnyel. 180 fokon nagyjából 15 percig sütjük. Kb. 3-4 tepsi (ahány cipót formázunk belőle) sós rúd lesz belőle, tehát igen kiadós a süti :)

 Hát végre eljött a várva-várt libahétvége, de nagyon vártuk már... Sokat dolgoztunk már a kertben, elegünk van már belőle, jól jön egy kis kényeztetés!

Ma egy igazi vásárhelyi ludaskását készítünk, jó felvezetés a hétvégi liba-lakomának. A ludaskása nagyszerűsége az egyszerű elkészítésében és az olcsóságában rejlik. Azt viszont le kell szögezni, hogy csakis jó alapanyagból érdemes elkészíteni, egyébként egy szurutykás menzakoszt lesz a végeredmény... A ludaskása attól lesz igazán ludas, ha nem marad ki a sok ízes libabelsőség :) Az a legfantasztikusabb benne, hogy a sokféle omlós húsok különböző textúrája, az ízes rizskása és liba utánozhatatlan ízű zsírjának egyvelege valódi hagyományos magyar ízharmóniát eredményez.

Hozzávalók:egy liba belsősége (libazúza, szív, 2 szárnya, a máját másra megtartjuk :), bőrös libaháj, kb. 30-40 dkg rizs, 2 db nagyobb répa, fél zeller, 1 kisebb vöröshagyma, 1 db gyökér, só, szemes bors, sáfrány, petrezselyem

A liba aprólékát tegyük fel főni nagyjából két liter vízzel sóval és egy pár szemes borsot dobjunk hozzá. A zöldséget karikára vágva a húsok félfövésénél tegyük hozzá. Ha a hús puhára főtt, vegyük ki és tegyük bele sós meleg vízbe (addig se keményedik meg). A húslét szűrjük le és abban főzzük meg a rizst. A rizs akkor jó, ha épp roppan még. Mielőtt készre főztük a rizst, tegyünk bele egy csepp sáfrányt és kevéske apróra vágott petrezselymet. A készre főzött rizsbe keverjük bele a főtt libaaprólékot. A bőrős libahájat vágjuk fel 2-3 centis kockára, süssük zsírjára. Arra vigyázzunk, hogy lassú lángon süssük ki, nehogy megégjen a libazsír. A forró libazsírt locsoljuk rá a kész ludaskására és a libatöpörtővel szórjuk meg a tetejét.

kép innen.

 Ma nagy nehezen rászántuk magunkat, hogy egy kirándulásnak álcázva egy csomó csipkebogyót gyűjtsünk be. Sok volt mostanság a munka a háztájiban, még csak most jutottunk oda, hogy a kényes virághagymákat felszedjük a földből. Nem baj - nyugtatom magam-, a csipkebogyónak úgyis jót tesz, ha egy kicsit megcsípi a dér. Még illatosabb és zamatosabb lesz majd az íze...

Mifelénk a csipkebokrokat hívják kutyatövisnek is, az ónabóna fákkal közösen sokszor áthatolhatatlan sövényt alkotnak a pusztai utak mentén. Ősszel minden nagyobb út mentén ott bólogatnak a zömök bogyóktól terhes, hajlékony vadrózsaágak. Sikerült jól időzíteni: a bogyók mifelénk már inkább barnás árnyalatúak, legjobb ilyenkor szüretelni. A bogyók vitamintartalma az idő múlásával egyre nő és a néphagyomány szerint a csúcspontját a bogyó barnulásakor nyeri el.

Szedtük több kosárra valót,  a teának valót külön is válogattam már. Mi a teának valót nagyon egyszerűen készítjük: húsdarálón ledaráljuk a bogyókat, majd kiszárítjuk a törmeléket. Így tartja meg legbiztosabban a magas vitamintartalmát és jellegzetes zamatát. 

Teát úgy főzzünk belőle, hogy a vitaminok ne illanjanak el belőle, hogy a víz forrásának pillanatában szórjuk bele csipkebogyót és azonnal elzárjuk alatta a tüzet. Mikor lehűlt, mi legszívesebben selyemmézzel édesítjük és langyosan, vagy akár hidegen a nap folyamán több adagban fogyasztjuk el. 

Ha mégsem lesz szívünk az összeset ledarálni, lehet, hogy még felhasználom dekorációnak is. Majd meglátjuk...

Nem vagyok odáig a krémlevesekért. Egy jó húsleveshez idő kell. Ha forr vagy zubog, akár egy kicsit is rotyog, szétszaggatja a benne fövő belevalókat. Egy jó húslevesben valóban látszik, mi van benne. Meggyőződésem, hogy ezért éljük a krémlevesek korát...  

Ugyanakkor idén nem kevés sütőtököt vetettünk, így én is sokkal többet készítek "tökös" dolgokat. Most egy elég alapreceptet osztok meg veletek, nem nagyon megbolondítva, így egy normál háztartást vezető hétköznapi szakács is gyorsan elkészítheti.

Hozzávalók: 1 kg sütőtök, 1 nagy krumpli, 1 közepes alma, 2-3 ek méz, 1 közepes hagyma, 1/2 narancs leve, 1,2 dl leves alaplé, 1 dl tejszín, 5 dkg vaj, só, bors, szerecsendió és egy kis kakukkfű (ha van).

190 fokon 45-50 perc alatt megsütöm a tököt. Ezt én úgy szoktam, hogy félbe vágom, kikaparom a magját, így teszem be a sütőbe, akkor nem kell a darabolásával, pucolásával bajlódni. Szerintem óriási a különbség, hogy sült vagy főtt állapotban használjuk a tököt, főzve ugyan sokkal gyorsabban készen van, viszont a sütés által sokkal intenzívebb, édesebb lesz az íze. Amíg sül, a vajon puhára párolom a felaprított hagymát a kakukkfűvel (egyszerre teszem a hagymát és vajat a lábosba, nemcsak amikor a vaj már forró, mert egyébként elég hamar megég), amikor már megpuhult és átlátszó, ráteszek 2-3 ek mézet és egy kicsit karamelizálom. Felöntöm az alaplével, amibe beteszem a meghámozott, kockára vágott krumplit és almát, majd közepes lángon puhára főzöm. Amikor már puha a krumpli, a levesbe teszem a sült tök kikapart húsát. Botmixerrel krémesre pürésítem és csak ezután ízesítem a narancslével, sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval, majd az egészet lágyítom kb. 1-1,5 dl házitejszínnel. Pírított tökmaggal és tökmagolajjal tálalom.

Gyönyörű édes-krémes, narancssárga, igazi őszi leves.

Sok házinyúlunk van, rendszeresen fogyasztjuk is őket, mert tényleg szaporodnak, mint a .... :) A hétvégén karalábélevest készítettem, de olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttem, mindenképp megírom  a történetét.

Szóval úgy indult, hogy egy gyöngye zöldségleves lesz és nyúlragu a vasárnapi ebéd. A nyulat levágtuk, kicsontoztuk a ragunak, de ugye egy halom csont tornyozott a konyhaasztal közepén, így egy hirtelen ötlettől vezérelve feltettem levesalapnak főni. A levesléalap elkészültéig megpucoltam a karalábét és a többi zöldséget, apró kockára vágtam, majd vajban egy kicsit lepirítottam őket és úgy tettem a leveslébe. Meggyőződésem, hogy a zöldségek íze mindig sokkal karakteresebbek, ha egy kicsit megpirítjuk őket, olyan ízek is előjönnek belőlük, amiket soha, vagy csak nagyon régen éreztünk. Így lehet a répa néha mogyoró, néha szőlő utóízű, attól függően, hogy milyen talajban növekedett...

Míg azon morfondíroztam, hogy milyen íze lehet a répának, addig gyorsan készítettem egy kis csipetke tésztát és kézzel beleszaggattam a tésztát. Aztán jött az isteni szikra: miért nem tejszínes ez a leves? Nosza rajta, kiszaladtam a kiskonyhába, gyorsan lefölöztem a jó kis házitejet. Ha egyszer beindul a lavina az ugye csak dagad, így a kiskertből hoztam be egy kis friss lestyánt és petrezselyemzöldet is. Mikor a levesben 'épproppanós-ra' főttek a zöldségek, behabartam a friss tejszínnel és a leves tetejét megszórtam a frissen metélt lestyánnal és petrezselyemmel. A leves elkészítésének végére rájöttem, hogy a legjobb ízű répa a mégiscsak a répa ízű répa, amit semmihez sem hasonlító hersegéssel lehet frissen elfogyasztani... :)))

Hozzávalók:

2-2.5 l levesléalap (mi nyúlcsontból készítettük), 2-3 szál sárgarépa, petrezselyemgyökér, 2 db karalábé, 1 ek vaj, 2 dl tejszín, 1 ek liszt, ízlés szerint só, bors, egy-egy marék lestyán és petrezselyemzöld. Csipetkéhez: 1 tojás, liszt, só. (ja és répás gondolatok:)))

A leves isteni ízét elsősorban a nyúlcsontból készült alaplének köszönhetem. A nyúlból készült ételek utóíze mindig egy kicsit édeskés, amivel egész jól rímelt a házitejszín selymes ízvilága és hál'a Jóistennek a zöldségek is harmonikusan illeszkedtek ebbe a kompozícióba. Következőleg elárulom a nyúlragu receptjét is... 

Budapest mellöl voltak vendégeink épp, amikor rácsodálkoztak, hogy mi dinnyéből is teszünk el befőttet vagy épp savanyúságot.

Na, ha ez érdekesség, akkor ezt is megosztjuk veletek!

A sárgadinnyéink közül elég sok nem nőtt meg normál nagyságúra, de az íze csodálatosan édes volt, így gondoltunk egy merészet és bedolgoztuk befőttnek.

Az apró, de keményhúsú dinnyéket megpucoltuk, szeletekre vágtuk (ha valaki rendes méretű dinnyével próbálja elkészíteni, akkor nyugodtan kockázza fel) és egyesével szaliciles cukorba hempergettük őket. A zamatos dinnyegerezdeket beletettük a frissen mosott üvegekbe és a sziruppal felöntöttük (50 dkg cukor/ 1 liter víz).  A tetejére lehet még cukrot tenni, ha valaki kételkedik a dinnye zamatában, de ezt nyugodtan el lehet hagyni. Ezután kidunsztoltuk.

A zamatos dinnyebefőttet a hétvégi keresztelőn tálaljuk fel először. Reméljük, mindenkinek ízleni fog.

Szikrázó napsütés van már reggel kilenckor is. A nyár mintha felébredt volna és úgy gondolná, hogy be kell pótolnia az elvesztegetett heteket, így próbálja kiadni utolsó dühödt energiáit... 

Szilvaszezon van. Nálunk a besztercei szilvafák a menők. A boltban kapható majdnem ringlóvá hizlalt testvérével szemben több szempontból sokkal szerethetőbb fajta. A húsa tömör, de omlós, pontosan az a különbség, mint a bolti és a kapirgálós csirkéből készített rántott hús között.

A szilvafák az egyik legigénytelenebb gyümölcsfák egyike, hívták ezt a 'szegények mannájának' is, mert nemigen igényel törődést. Régen a faluban az utcára, járda mellé ültették őket, mert a fa lombja, jól felfogta az út porát és ettől még bő termést hozott. Nyárutón a faluban sétálni mindig nagy élmény azoknak, akiknek jó a szaglásuk: az érett gyümölcs finom illata keveredik a földre hullott túlérett szilva kissé ecetes szagával. Több helyről kiszűrődik a gombóckészítés nesze és a fahájas porcukor illatánál csak a cefréhez előkészített gyümölcs illata lehet erősebb... Igazi íz- és illatkavalkád, érzed???

Mivel gőzerőhöz készítjük mi is a jó szilvapálinka cefréjét, így a legkézenfekvőbb ételek készülnek belőle. A forróságra való tekintettel egy igazi nyárutó levessel örvendeztetlek meg benneteket.

Hideg szilvaleves hozzávalói:

kb. 1 kg szilva kimagozva, 1 ek vaj, 1 kk fahéj, 1 cs vanilincukor, cukor ízlés szerint, 2 dl friss házi tejszín, 1 ek liszt (vagy keményítő), 5 dl joghurt, 7 dl víz

A szilvát a vajjal, fahéjjal, vanilincukorral, cukorral és vízzel felteszem főni és addig hagyom rotyogni, amíg megpuhul. Ezután a liszttel elkevert tejszínt belekeverem és egy perc forralás után lezárom a gázt alatta és leturmixolom. Langyosra hűlve felöntöm a joghurttal és egész hidegre hűtöm. Meg lehet bolondítani a levest vörösborban áztatott aszalt szilvával, vagy házi vanilia fagyival is.

Jó hűsölést kívánok!

A székkutasi suhantott táskalevest gyakran szoktuk ajánlani a betérő vendégeink számára. Ennek a leves receptúráját anyósomtól örököltem meg, ő készítette elég sokat a családjának. A táskaleves receptje mifelénk legalább annyira változó, mint a töltött káposztáé, vagy a lecsóé, minden kutasi családnak van egy titkos tuti receptje. Én most az anyósom féle receptet osztom meg veletek.

Székkutasi suhantott táskaleves – a Kenéz család receptúrája alapján

Hozzávalók:

A tésztához:

3 db tojás,

liszt,

só

Töltelék:

frissen törött fekete bors,

25 dkg túró

1 ek liszt

1 tojás

A leveshez:

25 dkg sárgarépa,

10 dkg petrezselyemgyökér,

10 dkg zeller,

10 dkg karalábé,

20 dkg pasztinák,

10 dkg zöldpaprika,

10 dkg vöröshagyma,

3-4 gerezd fokhagyma,

zsír,

törött pirospaprika

Elkészítése:

A levesbetéthez a tojásból és lisztből, annyi vízzel, amennyit felvesz kemény jól nyújtható levestésztát gyúrunk, amit elnyújtunk 1-2mm-esre. A túróból 1 tojásból 1ek lisztből kis sóból borsból túró tölteléket készítünk. A kinyújtott tészta felére a túróból kis halmocskákat teszünk egymástól egy kis arasznyi távolságra, majd a tészta másik felét ráhajtjuk, a tésztát a halmocskák között jól lenyomkodjuk, majd téglalap alakúra felvagdossuk és végül két oldalát mindegyiknek összenyomjuk, hogy szaloncukor formát kapjunk. (ugyan ezt a hatást elérhetjük ha először vágjuk fel a tésztát úgy is, a lényeg az, hogy szaloncukor formát kapjunk)

A meghámozott zöldségekből levest készítünk, mikor a zöldségek már majdnem megfőttek belefőzzük a túrós batyukat. Mikor a leves kész "rásuhantunk": külön kis serpenyőben kevés zsíron paprikát pirítunk(vigyázz gyorsan megkeseredik), amit a levesre öntünk.

Bár a csevapcsicsa nem magyar étel, mi mégis sokat szoktuk vendégeink számára készíteni. Eredetét tekintve jugoszláv étel– azon belül talán a horvátok nemzeti eledele -, főként a férfiak körében népszerű, mert az erősen fűszerezett húsrudak mellé igen jól csúszik a karcos sóshalmi bor.

Hozzávalók 5 személynek:

·         35 dkg darált zsíros marhahús

·         35 dkg darált zsíros birkahús

·         30 dkg darált zsíros sertéshús

·         1 mokkáskanál szódabikarbóna

·         kicsit kevesebb, mint 1 csapott evôkanál só

·         fél kiskanál ôrölt feketebors

·         1 gerezd fokhagyma vagy 1 kiskanálfokhagymakrém

·         2-3 evôkanál jéghideg víz (lehet szódavíz is)

·         A sütéshez:

·         2-3 evôkanál olaj

·         A tálaláshoz:

·         lilahagyma

·         puha kenyér

Elkészítés:

A háromféle húst kockákra vágjuk, majd kétszer ledaráljuk. Ezután a szódabikarbónával, a sóval, a borssal, a fokhagymával és a jéghideg vízzel alaposan összegyúrjuk. Letakarjuk, és hűtőszekrényben érleljük 1 éjszakán át.

Másnap vizes kézzel hüvelykujjnyi kolbászkákat formálunk belőle, amiket kettesével kihegyezett hurkapálcára vagy nyársra húzunk. 

Amikor a grillrostély kellően forró, és a faszén csak parázslik alatta, a húsos nyársakat rárakjuk, és többször megforgatva kb. 12 perc alatt megsütjük, közben kevés olajjal kenegetjük.

Köretként karikákra vágott lilahagymát (amit legalább fél nappal tálalás előtt enyhén besózunk, hogy az ereje elillanjon), finomra vágott ropogós fejessalátát, leveses, igazi pusztai napon érlelt paradicsomot (esetleg nyakon öntve egy kis bársonyos olívaolajjal és vastaghéjú citrom levével) és puha kenyeret kínálunk hozzá.

Úgy látszik, a receptek megosztását valamiért a savanyúságokkal kezdtem. Biztos azért van, mert mostanában tonnaszám készítjük!

A vizes uborka szerintem az egyik legismertebb és legnagyobb kedvenc a savanyúságok körében minden magyar ember számára. Tájegységenként más-más recept alapján készítik, sőt szerintem minden igazi nagy főzős családnak van egy titkos receptje, amivel egy kicsit megbolondítják az alapreceptet. Elkészítése végtelenül egyszerű, a hozzávalókat gyakorlatilag bárhol be lehet szerezni, így kezdő háziasszonyoknak is melegen ajánlom az elkészítését. Most sz általam ismert "kutasi" receptet ismertetem veletek.

Vizes uborka

Hozzávalók:

3 kg közepes nagyságú uborka, 3-5 dkg só, 1 szál torma, 1-2 gerezd fokhagyma, 5-6 szőlő, néhány meggyfalevél, kapor, 1-2 dkg bors, 2-3 babérlevél, 1 kk köménymag

Elkészítés:

Az uborkát megmossuk, a végét lecsípjük, majd hosszában félig félbe vágjuk, majd ugyanezt a másik oldalon 90 fokban elforgatva megismételjük. Az üvegbe alulra rakjuk a kaprot, tormát és erre az uborkát. Az üveg oldalába hosszára bedugjuk a tormát és a meggyfalevelet (a meggyfaág a mi specialitásunk, enélkül is finom!). 5 l vizet felforraljuk sóval és a fűszerekkel, majd a forrásban lévő vizet ráöntjük az uborkára, majd lezárjuk a tetejét. Ezután mi a ház padlásának déli végébe rakjuk, hogy a nap alatt kiforrja magát. Amikor a tizedik napon körül letisztul, hűvös kamrába visszük. Esetleg ha apad, 1-2 hét múlva sóval felfőzött hideg vízzel feltöltögetjük.

Az a különbség a nyári és téli fogyasztás között, hogy a télire elrakott uborkát nem kell bevagdosni.

Ahogy az előző blog bejegyzésemben már nekifutottam, olyan egyszerű gyümölcsöket mutatok be, amit a kutasiak magától értetődőnek tartanak, de egy átlag urbanista lélek nem is érti, vagy nem is tudja, hogy miről van szó.

Nos, ki hallott már az ónabónáról? Nem tudom, miért van ilyen fura neve és nem is szeretnék belemenni semmiféleképp növénytani elemzésbe, de úgy gondolom, hogy a ringlókhoz hasonló növény, az itteniek vadringlónak is hívják. Gyümölcse apró, kicsit nagyobb a cseresznyénél, húsa tényleg a ringló ízéhez hasonlít. Viszont a színe igen változatos, a sárgán át a piros több árnyalatán, sőt egész sötét, szilvakék színű gyümölcs is létezik. 

 

A puszta sok olyan érdekességet tartogat, ami a helyi embereknek mondhatni közömbös, vagy közönséges, ugyanakkor a városlakó „gyüttmöntek”-nek igazi kuriózum.

A vackor - vagy vadkörte, kinek melyik tetszik jobban - megterem bárhol az Alföldön. A kis bokorfa apró gyümölcsei igazi csemegék az utazó vándoroknak, már ha megáll valaki az út szélén. Köves utak mentén, főleg a pusztai utakon, az óna-bóna fákkal közösen összefüggő bokorerdősávot alkotnak. A természet nemhiába teremtette meg ezeket a növényeket, felfogják az útról szálló port, így tehermentesítik a haszonnövényeket.

No de mi finomat is lehet csinálni ebből az ízletes gyümölcsből? Persze, tudom, Süsü kedvence, de a nyers fogyasztása mellett igazán sokoldalúan felhasználható. Én egy savanyúságreceptet osztok meg most veletek.

Vackor savanyúság:

Hozzávalók:

3 kg vackor, 0,5 l ecet, 1 ek. só, 1-2 babérlevél, pár szem szegfűbors, 1 késhegynyi szalicil

Elkészítés:

A frissen szedett – lehetőleg keményebb húsú – vackor megmossuk, befőttes üvegekbe töltjük. Az igazi hagyományok szerint a gyümölcsöt kötőtűvel meg kellene kicsit szurkálni, hogy jobban átjárja az ecetes lé, de szerintem az esztétikai értékéből sokat elvesz, így én ezt a lépést kihagytam. Az ecetet ötször annyi vízzel, cukorral, sóval, fűszerekkel és a tartósítószerrel felforraljuk, majd forrón ráöntjük a vackorra. Ezután a savanyúságot lezárjuk és 20-30 percig forró, vizes dunsztban tartjuk. A dunsztolást akkor kell befejezni, mikor látjuk, hogy gyöngyözik a vadkörte. A dunsztban hagyjuk  kihűlni a savanyúságot.