A székkutasi suhantott táskalevest gyakran szoktuk ajánlani a betérő vendégeink számára. Ennek a leves receptúráját anyósomtól örököltem meg, ő készítette elég sokat a családjának. A táskaleves receptje mifelénk legalább annyira változó, mint a töltött káposztáé, vagy a lecsóé, minden kutasi családnak van egy titkos tuti receptje. Én most az anyósom féle receptet osztom meg veletek.

Székkutasi suhantott táskaleves – a Kenéz család receptúrája alapján

Hozzávalók:

A tésztához:

3 db tojás,

liszt,

só

Töltelék:

frissen törött fekete bors,

25 dkg túró

1 ek liszt

1 tojás

A leveshez:

25 dkg sárgarépa,

10 dkg petrezselyemgyökér,

10 dkg zeller,

10 dkg karalábé,

20 dkg pasztinák,

10 dkg zöldpaprika,

10 dkg vöröshagyma,

3-4 gerezd fokhagyma,

zsír,

törött pirospaprika

Elkészítése:

A levesbetéthez a tojásból és lisztből, annyi vízzel, amennyit felvesz kemény jól nyújtható levestésztát gyúrunk, amit elnyújtunk 1-2mm-esre. A túróból 1 tojásból 1ek lisztből kis sóból borsból túró tölteléket készítünk. A kinyújtott tészta felére a túróból kis halmocskákat teszünk egymástól egy kis arasznyi távolságra, majd a tészta másik felét ráhajtjuk, a tésztát a halmocskák között jól lenyomkodjuk, majd téglalap alakúra felvagdossuk és végül két oldalát mindegyiknek összenyomjuk, hogy szaloncukor formát kapjunk. (ugyan ezt a hatást elérhetjük ha először vágjuk fel a tésztát úgy is, a lényeg az, hogy szaloncukor formát kapjunk)

A meghámozott zöldségekből levest készítünk, mikor a zöldségek már majdnem megfőttek belefőzzük a túrós batyukat. Mikor a leves kész "rásuhantunk": külön kis serpenyőben kevés zsíron paprikát pirítunk(vigyázz gyorsan megkeseredik), amit a levesre öntünk.

Bár a csevapcsicsa nem magyar étel, mi mégis sokat szoktuk vendégeink számára készíteni. Eredetét tekintve jugoszláv étel– azon belül talán a horvátok nemzeti eledele -, főként a férfiak körében népszerű, mert az erősen fűszerezett húsrudak mellé igen jól csúszik a karcos sóshalmi bor.

Hozzávalók 5 személynek:

·         35 dkg darált zsíros marhahús

·         35 dkg darált zsíros birkahús

·         30 dkg darált zsíros sertéshús

·         1 mokkáskanál szódabikarbóna

·         kicsit kevesebb, mint 1 csapott evôkanál só

·         fél kiskanál ôrölt feketebors

·         1 gerezd fokhagyma vagy 1 kiskanálfokhagymakrém

·         2-3 evôkanál jéghideg víz (lehet szódavíz is)

·         A sütéshez:

·         2-3 evôkanál olaj

·         A tálaláshoz:

·         lilahagyma

·         puha kenyér

Elkészítés:

A háromféle húst kockákra vágjuk, majd kétszer ledaráljuk. Ezután a szódabikarbónával, a sóval, a borssal, a fokhagymával és a jéghideg vízzel alaposan összegyúrjuk. Letakarjuk, és hűtőszekrényben érleljük 1 éjszakán át.

Másnap vizes kézzel hüvelykujjnyi kolbászkákat formálunk belőle, amiket kettesével kihegyezett hurkapálcára vagy nyársra húzunk. 

Amikor a grillrostély kellően forró, és a faszén csak parázslik alatta, a húsos nyársakat rárakjuk, és többször megforgatva kb. 12 perc alatt megsütjük, közben kevés olajjal kenegetjük.

Köretként karikákra vágott lilahagymát (amit legalább fél nappal tálalás előtt enyhén besózunk, hogy az ereje elillanjon), finomra vágott ropogós fejessalátát, leveses, igazi pusztai napon érlelt paradicsomot (esetleg nyakon öntve egy kis bársonyos olívaolajjal és vastaghéjú citrom levével) és puha kenyeret kínálunk hozzá.

Július utolsó napján Székkutason járt egy csoport japán diák Fukushimából. A diákok Lázár János, Vásárhely polgármesterének meghívására érkeztek Magyarországra. A rövid látogatásukba igen sok programot préseltek bele a szervezők, voltak a Balatonon, természetesen körbejárták a fővárost, megtekinthették Vásárhely nevezetességeit és kijöttek hozzánk falura is, hogy lássák a nagy magyar pusztát és a rajta folyó életet.

Kivitték őket a kardoskúti falumúzeumba, majd kimentek a pusztába, ahol megnézhették a szürkegulyát, a madárkilátóból távcsövön bekukkanthattak a hihetetlen gazdag madárvilágú Fehér-tó életébe is. A falumúzeumba egymás fülébe sugdostak, mutogattak, igazi japán turistacsoport hangulata volt az egésznek. A pusztába igencsak fújt a szél, így fázósan húzták össze magukon a ruhákat és összebújva beszélgettek továbbra is egymás közt. A puszta hangulata igen zord volt, a diákok pedig a messziről jött ember távolságtartásával és kívülállósságával figyelték a történéseket.

Kutasipuszta Vendégházas csapat szíves vendéglátása és az igazi finom hagyományos magyar ebéd közben a fiatalok kiengedtek és egyre kíváncsibban tekingettek körbe. Hogy az ízes gulyás, a jófajta csípős paprika, vagy a meleg vendégszeretet olvasztotta-e föl őket azt nem tudni, mindenesetre a vendégház megtelt a gyerekek csivitelésének zajával. Kinéztek a kertkapun kívülre, elkezdték felfedezni a falusi világot. Benéztek az udvarokra, kiscicát simogattak. Kis pihenő után lovaskocsira ültek, melyre először vegyes érzelmekkel tekintettek, de hamar kalanddá változott a kiruccanásuk.

Az utcára kijöttek az emberek, integettek nekik, sok-sok mosolygós arcot láthattak maguk körül. Közben megérkeztek Maczelka Gyuri bácsi kovácsműhelyébe. Mint egy igazi időutazás, olyan ez a műhely! A gyerekek soha életükben nem láttak még igazi patkókovácsolást, így amikor megkapták a lehetőséget, azonnal ki is szerették volna próbálni azt. A mozdulatok először félszegek, majd egyre határozottabbak lettek, látni lehetett hogyan válik igazi élménnyé a patkóalkotás... A műhely illata, a fújtató jellegzetes hangja és Gyuri bácsi ízes beszéde biztos örök emlék marad  mindannyiuk számára!

A lovaskocsira már majdhogynem felszökkentek és várták a következő kalandot. Megérkeztek hozzánk, a Piroska Vendégházba. Nálunk programok sora várta őket, igazi élménytérré varázsoltuk a tanyát. Igazi ősmagyar íjászbemutatót láthattak, majd ki is próbálhatták az íjászkodást. Néha nagyon nagy nevetésbe fulladt egy-egy próbálkozás, mert hát egy íj kifeszítése igen nagy energiát és tudást vesz igénybe... Lehetett száron lovagolni, szőrén is megülhették a pónikat :) Aki kézműveskedésre vágyott, annak különös kincsesbánya lehetett a programunk: lehetett csuhéjbabát készíteni, kerámiát írókázni, apró sütit sütni. A kézműves foglalkozások közül mégis a legnépszerűbb a palacsintasütés lett. A gyerekek önfeledt kacagásban törtek ki, ha egy-egy társuk magabiztosan odaállt a tűzhely elé, majd a sütés közben a koncentrációtól olyan grimaszokat vágtak, amit nem lehetett nevetés nélkül kibírni. A gyerekek szétszéledtek a tanya gyepén, volt aki jólesően leheveredett a fűre és nézte az eget, volt aki tollasozott mások meg a programokat élvezte ki az utolsó cseppig.

Volt egy fiatal srác, aki különösen érdeklődött a magyar nyelv iránt, mindent kérdezett és próbálta a számára érthetetlen magyar szavakat memorizálni. Délután egyszer csak magához ölelt és magyarul megköszönte a vendéglátást. Pillanatokig nem jutottam szóhoz, annyira szívszorító volt ez az egész... Ezek a gyerekek nemcsak katasztrófa sújtotta területről jöttek, hanem komoly veszteségek elszenvedői is egyben. Szinte mindannyian elveszítették otthonukat, családjuk vagyona gyakorlatilag megsemmisült, sőt sokuk családtagjaikat is elveszítették.  És ott, abban a pillanatban azt éreztem, hogy soha nem kaptam még annyi szeretet, mint ebben az ölelésben...

Úgy érzem, valóban életre szóló élménnyel távoztak Székkutasról ezek a japán diákok. Persze, mi, falusi vendégvárók, meg mindenki, aki a szervezésben kivette a részét, hatalmas munkát végeztünk, de attól, hogy jól megkomponálunk egy rendezvényt, nem biztos az élményszerű kikapcsolódás. Ezek a fiatalok őszinte kíváncsisággal jöttek hozzánk, szívüket tényleg nagyra tárták és annyi szeretetet és örömet sugároztak vissza, amennyit csak képesek voltak. Legalább annyi élményt okoztak nekünk, falusiaknak is, mint amennyit remélhetőleg elvisznek emlékbe rólunk, innen a messzi magyar pusztáról...

Ahogy az előző blog bejegyzésemben már nekifutottam, olyan egyszerű gyümölcsöket mutatok be, amit a kutasiak magától értetődőnek tartanak, de egy átlag urbanista lélek nem is érti, vagy nem is tudja, hogy miről van szó.

Nos, ki hallott már az ónabónáról? Nem tudom, miért van ilyen fura neve és nem is szeretnék belemenni semmiféleképp növénytani elemzésbe, de úgy gondolom, hogy a ringlókhoz hasonló növény, az itteniek vadringlónak is hívják. Gyümölcse apró, kicsit nagyobb a cseresznyénél, húsa tényleg a ringló ízéhez hasonlít. Viszont a színe igen változatos, a sárgán át a piros több árnyalatán, sőt egész sötét, szilvakék színű gyümölcs is létezik.