Daruvonulás

2011.11.09. 14:55

A kertben dolgoztam épp, mikor a lányom odakiáltott valamit, amiből egy  kukkot sem értettem. Olyan bábeli hangzavar jött a felhők közül, azt hittem valami madármetropoliszba csöppentem. A lányom elunta a kiabálást, hozzám szaladt és a kocsikulcsot lobogtatta széles vigyorral az arcán. Nehezen esett le a tantusz: daruvonulás van, ezt muszáj megnézni! 

Otthagytunk a tanyán mindent és kimentünk a Fehértó madárkilátóba a pusztába. Messzelátót nem hoztunk, a tóig nem láttunk el szabad szemmel még a magaslesről sem. A tó ki van száradva - vagy legalábbis szeptemberben a Fehértó napján még a medrében szaladgáltak az unokáim -, így sok innivalójuk ott biztos nem is akad. Messziről olyanok, mint egy felbolydult hangyaboly, több ezer vonuló fáradt és éhes daru próbál pár napra megpihenni itt a pusztán, hogy a tarlón összegyűjtsék a száron hagyott kukoricát.

A látvány és a zűrzavar leírhatatlan. Így messziről úgy tűnik, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni közéjük, annyian vannak.

New York hangulata költözött a magyar pusztára...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek innen.

Gyerekkoromban két nagy szerelmem volt: a puszta és Pán Péter meséje.

Pán Péter mesevilágának - még az én gyerekkorom nyomasztó és néha negatív hatásait is kiküszöbölte - ragyogó, sziporkázó ereje egyszerre kerítette hatalmába az olvasói- és gyereklelkemet. A puszta lágy ölén - kezemben a könyvvel - élvezhettem a bűvös álomvilágban töltött minden pillanatot. A puszta valóban kiváló teret biztosított, hogy én és Pán Péter közös és önfeledt órákat töltsünk el együtt.

A természet közelsége és a rendelkezésre álló óriási tér igazi szabadságot engedett fantáziám szárnyalásának, pedig nekem még nem is kellett jótékony távolságba kerülnöm a rohanó és zűrzavaros városi miliőtől. Egyszerűen az én pusztám a legjobb közeg volt arra, hogy a könyvem világa egy életreszóló élménnyé alakuljon a lelkemben. Nekem a puszta jelentette a nyugalom szigetét, a Seholszigetet.

Seholsziget választ tudott nyújtani a gyermeki létem legfontosabb kérdéseire: Miért is vagyok? Kihez vagy mihez is tartozom? Mi is az én dolgom ebben a világban?

Seholsziget megtanított egy életre dönteni és kitartani az úton, vagy épp a megfelelő időben letérni róla, amelyről indultam. Nem kis dolog ez, ha belegondolunk egy kicsit.

Szeretet és egyensúly. Ezt kaptam útravalóul Pán Pétertől. Sokat köszönhetek neki.

 

 

Mi micsoda a pusztán?

2011.10.10. 10:00

Te tudod, hogy mi is az a ballangó?

 

Az Alföldön tömegesen fordul elő a tüskés bokorrá növő ballangót, vagy más néven a barlangót (szokás még ördögszekérnek is hívni). A régi időkben azonban, amikor még búbos kemencével fűtöttek, sütöttek-főztek az Alföldön, fa híján az eltüzelhető szalma, nád, venyige, kukoricaszár és egyebek mellett a ballangóval is befűtöttek a kemencébe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A ballangót ősszel gyűjtötték, mikor már a szél többnyire kitépte, kénye-kedve szerint terelgette. Mivel a ballangó szúrós növény, vasvillával gyűjtötték össze és rakták kazalba, akár a szalmát. A tüzeléshez kasban vitték a házba, a kemencébe villával, vagy szénfogóval nyomkodták be. 

Ott aztán a ballangó nagy lánggal égni kezdett - de éppen azért volt nagy búbja az alföldi kemencéknek, mert nem fát, hanem minden olyan dolgot tüzeltek benne, ami nagy lobogással égett. A ballangó azonban az összes egyéb tüzelőt túllobogta, szinte szikrázva égett, olajos magjai pedig pattogtak, ropogtak, mint a puskapor!

 

 

Forrás: Sabján Tibor: A búbos kemence, Calibra kiadó, Bp., 1998

Az egyszerűség kedvéért

2011.07.27. 10:00

Úgy látszik, a receptek megosztását valamiért a savanyúságokkal kezdtem. Biztos azért van, mert mostanában tonnaszám készítjük!

A vizes uborka szerintem az egyik legismertebb és legnagyobb kedvenc a savanyúságok körében minden magyar ember számára. Tájegységenként más-más recept alapján készítik, sőt szerintem minden igazi nagy főzős családnak van egy titkos receptje, amivel egy kicsit megbolondítják az alapreceptet. Elkészítése végtelenül egyszerű, a hozzávalókat gyakorlatilag bárhol be lehet szerezni, így kezdő háziasszonyoknak is melegen ajánlom az elkészítését. Most sz általam ismert "kutasi" receptet ismertetem veletek.

Vizes uborka

Hozzávalók:

3 kg közepes nagyságú uborka, 3-5 dkg só, 1 szál torma, 1-2 gerezd fokhagyma, 5-6 szőlő, néhány meggyfalevél, kapor, 1-2 dkg bors, 2-3 babérlevél, 1 kk köménymag

Elkészítés:

Az uborkát megmossuk, a végét lecsípjük, majd hosszában félig félbe vágjuk, majd ugyanezt a másik oldalon 90 fokban elforgatva megismételjük. Az üvegbe alulra rakjuk a kaprot, tormát és erre az uborkát. Az üveg oldalába hosszára bedugjuk a tormát és a meggyfalevelet (a meggyfaág a mi specialitásunk, enélkül is finom!). 5 l vizet felforraljuk sóval és a fűszerekkel, majd a forrásban lévő vizet ráöntjük az uborkára, majd lezárjuk a tetejét. Ezután mi a ház padlásának déli végébe rakjuk, hogy a nap alatt kiforrja magát. Amikor a tizedik napon körül letisztul, hűvös kamrába visszük. Esetleg ha apad, 1-2 hét múlva sóval felfőzött hideg vízzel feltöltögetjük.

Az a különbség a nyári és téli fogyasztás között, hogy a télire elrakott uborkát nem kell bevagdosni.

 

 

 

süti beállítások módosítása