Hál' Istennek sok unokám van. Mikor megjönnek Szentendréről a gyerekek, Petőfi jut róluk az eszembe. "...Börtönéből szabadult sas lelkem, mikor a rónák végtelenjét látom..." Ők is valami hasonlót érezhetnek, mikor kikerülnek a városi élet rutinjából és a szülői szigor alól. A legkisebb unokám esténként még mindig iszik egy jó nagy adag tejet. Húsvétkor megellet Mari kecskénk, így mostanában nem kell hozni a tejesembertől tehéntejet neki. A nap legnagyobb eseménye számára, mikor a közös vacsora után előveheti a tejesvödröt és indulhatunk a tyúkudvarba kecskét fejni. Az egész siserehad kinn van ilyenkor a gazdasági udvarban, a nagyok nyulat etetnek, a kicsi fagyalbokorról tört ággal szokta kínálni Marit, hogy nyugton maradjon a fejés közben. Az egyik nagyobbik unokám szokta fogni a kecske szarvát, míg a férjem megfeji a kecskét. Mari hálás jószág. Mindig ad legalább 7-8 deci tejet a kis unokámnak. Ő pedig boldog mosollyal viszi a tejesvödrét a konyhába és türelmesen várja, míg leszűröm neki a tejet és a poharába töltöm...