Szent Luca ókeresztény szent volt. Megfogadta, hogy nem megy férjhez, hanem Jézusnak szenteli az életét. Hitéért kiszúrták a szemét, majd vértanúhalált halt. Emiatt a szemfájósok védőszentje...

Állítólag nagyon szerette a háziállatokat. Luca napjának előestéjén a népi hagyomány szerint fiú- és leánygyermekek így köszöntik Lucát:

"Megjöttem én jó este,

Luca köszöntésére.

Luca fekszik ágyában

Az őrző angyalával.

Gyere Luca menjünk el,

Mennyországot nyerjük el.

Ha mi aztat elnyerjük,

Boldog lesz az életünk." (Bálint Sándor gyűjtése alapján)

A népi hagyomány szerint a szent mellett egy boszorkányszerű, rontó-bontó Luca is él. Lucapuca, lucaasszony a neve és az emberek rontására törekszik.

A hagyomány szerint Szent Luca szemét tűvel szúrták ki, ezért nem volt szabad e napon varrni. E napon készítették a lucaszéket, s karácsonyig kellett befejezni. Ezt csak férfiember készíthette és minden egyes darabját fából kellett kifaragni, szöget nem volt szabad beleverni, s enyvet sem használhattak. Bizony, aki ezt a nagy munkát időre be is fejezte, annak karácsonyra rendezett lett a lelke! Magukkal vitték az éjféli misére, s a székre állva, tű fokán- vagy lyukas fakanálon átnézve - a lelkében rendezett ember - megláthatta a készületlen, szórt, rontó másik embert.

Más szokás is járta mifelénk. Ilyenkor lucapogácsát sütöttek e napon. Volt, hogy gyűrűt sütöttek bele, ha az eladó lány találta meg, rövidesen férjhez ment.

E napon kezdték csíráztatni a lucabúzát is. Ha szára hosszúra nőtt, jó szalmás termést vártak. A lucabúzát a családban az eladó lány ültette, s ezt mondta, miközben a búzát vetette:

"Néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje."