Úgy látszik, a receptek megosztását valamiért a savanyúságokkal kezdtem. Biztos azért van, mert mostanában tonnaszám készítjük!

A vizes uborka szerintem az egyik legismertebb és legnagyobb kedvenc a savanyúságok körében minden magyar ember számára. Tájegységenként más-más recept alapján készítik, sőt szerintem minden igazi nagy főzős családnak van egy titkos receptje, amivel egy kicsit megbolondítják az alapreceptet. Elkészítése végtelenül egyszerű, a hozzávalókat gyakorlatilag bárhol be lehet szerezni, így kezdő háziasszonyoknak is melegen ajánlom az elkészítését. Most sz általam ismert "kutasi" receptet ismertetem veletek.

Vizes uborka

Hozzávalók:

3 kg közepes nagyságú uborka, 3-5 dkg só, 1 szál torma, 1-2 gerezd fokhagyma, 5-6 szőlő, néhány meggyfalevél, kapor, 1-2 dkg bors, 2-3 babérlevél, 1 kk köménymag

Elkészítés:

Az uborkát megmossuk, a végét lecsípjük, majd hosszában félig félbe vágjuk, majd ugyanezt a másik oldalon 90 fokban elforgatva megismételjük. Az üvegbe alulra rakjuk a kaprot, tormát és erre az uborkát. Az üveg oldalába hosszára bedugjuk a tormát és a meggyfalevelet (a meggyfaág a mi specialitásunk, enélkül is finom!). 5 l vizet felforraljuk sóval és a fűszerekkel, majd a forrásban lévő vizet ráöntjük az uborkára, majd lezárjuk a tetejét. Ezután mi a ház padlásának déli végébe rakjuk, hogy a nap alatt kiforrja magát. Amikor a tizedik napon körül letisztul, hűvös kamrába visszük. Esetleg ha apad, 1-2 hét múlva sóval felfőzött hideg vízzel feltöltögetjük.

Az a különbség a nyári és téli fogyasztás között, hogy a télire elrakott uborkát nem kell bevagdosni.

Ahogy az előző blog bejegyzésemben már nekifutottam, olyan egyszerű gyümölcsöket mutatok be, amit a kutasiak magától értetődőnek tartanak, de egy átlag urbanista lélek nem is érti, vagy nem is tudja, hogy miről van szó.

Nos, ki hallott már az ónabónáról? Nem tudom, miért van ilyen fura neve és nem is szeretnék belemenni semmiféleképp növénytani elemzésbe, de úgy gondolom, hogy a ringlókhoz hasonló növény, az itteniek vadringlónak is hívják. Gyümölcse apró, kicsit nagyobb a cseresznyénél, húsa tényleg a ringló ízéhez hasonlít. Viszont a színe igen változatos, a sárgán át a piros több árnyalatán, sőt egész sötét, szilvakék színű gyümölcs is létezik. 

 

A puszta sok olyan érdekességet tartogat, ami a helyi embereknek mondhatni közömbös, vagy közönséges, ugyanakkor a városlakó „gyüttmöntek”-nek igazi kuriózum.

A vackor - vagy vadkörte, kinek melyik tetszik jobban - megterem bárhol az Alföldön. A kis bokorfa apró gyümölcsei igazi csemegék az utazó vándoroknak, már ha megáll valaki az út szélén. Köves utak mentén, főleg a pusztai utakon, az óna-bóna fákkal közösen összefüggő bokorerdősávot alkotnak. A természet nemhiába teremtette meg ezeket a növényeket, felfogják az útról szálló port, így tehermentesítik a haszonnövényeket.

No de mi finomat is lehet csinálni ebből az ízletes gyümölcsből? Persze, tudom, Süsü kedvence, de a nyers fogyasztása mellett igazán sokoldalúan felhasználható. Én egy savanyúságreceptet osztok meg most veletek.

Vackor savanyúság:

Hozzávalók:

3 kg vackor, 0,5 l ecet, 1 ek. só, 1-2 babérlevél, pár szem szegfűbors, 1 késhegynyi szalicil

Elkészítés:

A frissen szedett – lehetőleg keményebb húsú – vackor megmossuk, befőttes üvegekbe töltjük. Az igazi hagyományok szerint a gyümölcsöt kötőtűvel meg kellene kicsit szurkálni, hogy jobban átjárja az ecetes lé, de szerintem az esztétikai értékéből sokat elvesz, így én ezt a lépést kihagytam. Az ecetet ötször annyi vízzel, cukorral, sóval, fűszerekkel és a tartósítószerrel felforraljuk, majd forrón ráöntjük a vackorra. Ezután a savanyúságot lezárjuk és 20-30 percig forró, vizes dunsztban tartjuk. A dunsztolást akkor kell befejezni, mikor látjuk, hogy gyöngyözik a vadkörte. A dunsztban hagyjuk  kihűlni a savanyúságot.