Budapest mellöl voltak vendégeink épp, amikor rácsodálkoztak, hogy mi dinnyéből is teszünk el befőttet vagy épp savanyúságot.

Na, ha ez érdekesség, akkor ezt is megosztjuk veletek!

A sárgadinnyéink közül elég sok nem nőtt meg normál nagyságúra, de az íze csodálatosan édes volt, így gondoltunk egy merészet és bedolgoztuk befőttnek.

Az apró, de keményhúsú dinnyéket megpucoltuk, szeletekre vágtuk (ha valaki rendes méretű dinnyével próbálja elkészíteni, akkor nyugodtan kockázza fel) és egyesével szaliciles cukorba hempergettük őket. A zamatos dinnyegerezdeket beletettük a frissen mosott üvegekbe és a sziruppal felöntöttük (50 dkg cukor/ 1 liter víz).  A tetejére lehet még cukrot tenni, ha valaki kételkedik a dinnye zamatában, de ezt nyugodtan el lehet hagyni. Ezután kidunsztoltuk.

A zamatos dinnyebefőttet a hétvégi keresztelőn tálaljuk fel először. Reméljük, mindenkinek ízleni fog.

A falusi élethez szorosan kötődik az állattartás és megannyi életszagú vicces történetet bonyolódik velünk, vagy körülöttünk. Gazdag a repertoárunk: macska, disznó, kecske és több mint 100 szárnyas van a gazdasági udvarunkban, így akár minden napra jut egy-egy állati jó sztori...

5 gyönyörű kiscicával lepett meg bennünket Foltos a nyár közepén. Sokat ültünk az akáclugas alatt kávénkat iszogatva és elméláztunk a kiscicák ügyetlen játékán, megmosolyogtatott bennünket Foltos gondossága.

Így nyár vége felé közeledve már elérkezettnek látta Foltos az időt arra, hogy a kiscicákat bevezesse a vadászat rejtelmeibe, így fogott egy kisegeret a kishombár alól és az akáclugas mellett játszó cicahalom elé tette óvatosan. A dermedt egér első rémületében tetszhalott állapotban feküdt, majd egy óvatlan pillanatban felpattant és menekülőre fogta. A kiscicák csak annyit vetett észre, hogy a mamájuk vadul üldöz valami mozgó izét, és kíváncsian utánairamodtak. Foltos kétszer rácsapott az egérre, de az úgy cikázott, hogy mindig ki tudta kerülni a macskaszájzárat. Az egér végül beszaladt a tárva-nyitva hagyott alsókonyha ajtaján és eltűnt valahol a kazánház mélyén. No ettől én is feszült lettem, nemcsak Foltos, aki idegesen csapkodta a farkát a kazánház ajtajánál. Foltos pár percnyi kutatás után feladta a keresgélést és kisomfordált a kertbe a könykeihez, én viszont lázasan kezdtem kutatni az apró rágcsálót. Andris unokám egyszer csak nagyot sikított és rémületében csak mutogatta, hogy az egér átrohant a folyosó sarkában lévő táskák közé, amiben az ő ruhái álltak halomban. A kicsik elszaladtak eszközökért: légycsapóval, seprűvel, napraforgóval (!) és egy piszkavassal felfegyverkezve tértek vissza. Becsukták a szoba ajtókat (a legkisebbek az ajtó másik oldaláról adták a jobbnál-jobb ötleteket az egérvadászathoz) és mi elkezdtük a ruhákat egyesével kirázni. Egyszer csak Andris pizsamagatyájából kipottyant a kisegér és a földre esve azonnal menekülőre fogta a dolgot. Óriási sikítások közepette mindenki ütni-vágni kezdte az egeret, egymás lábát, ki mit ért. A cséphadaró-hadművelet egy fél perc után leállt, az egyik unokám sírni kezdett az izgalomtól, a másik a fájdalomtól, a harmadik meg hirtelen felkacagott, mert szegény egér ott feküdt kinyúlva a linóluem közepén...

 A vadászat élménye leírhatatlan volt. A gyerekek egymást túlkiabálva mesélték a saját szemszögükből a történéseket. Közben Foltos beódalgott, de azonnal ki is ment, mert nem viselte jól a gyerekricsajt. Én vittem ki utána az egeret, amit persze ismét a kiscicák elé rakott.

Az én kiscicáim még órákon át sztoriztak a hőstetteikről, alig tudtam asztalhoz invitálni, majd a délutáni sziesztához csendesíteni őket... 

Arról sokat beszélgettünk egy-egy fröccs mellett már magunk között, hogy ha jön egy-egy külföldi vendég, mit is gondolnak rólunk magyarokról, mit várnak tőlünk, falusi vendégváróktól.

Nekünk az a benyomásunk, hogy az ország turizmusáért felelős 'hajja kendek' egyszerűen nem is értik és nem hallják azokat a hívószavakat, amire egy külföldi beindul és tényleg lefoglal egy szállást magyarhonba.

Bár a magyar keblünket büszkén kihúzhatjuk, mert mi ugye egy marha okos nemzet vagyunk, de azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy átlag német, vagy holland turistát valóban megmozgat egy alapvetően Nobel-díjas repertoárt bemutató hangulatos kisfilm.

Mi azt látjuk, hogy a magyar népi kultúra régen is és ma is elegendő vonzerő egy arra fogékony turistának. Ez régen is, ma is, igazi kuriózum.

Ez a filmmúzeumi gyöngyszem is jól körvonalazza, hogy mi az, ami egy idegen szemének kedves és az érdeklődését felkelti.

No igen, ilyenkor jönnek a fanyalgók: akkor a magyar turizmus csak a gulyásturizmusról, csárdásról, pusztáról és a csikósokról szól?

A válasz egyértelmű: ennél Magyarország sokkal több értékrétegből áll, hogy csak ezeket a sztereotípiákat erősítsük. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy hirtelen nagy változásokat nem lehet erőltetni. Ha annak a fránya német turistának egyszer az van az agyában, hogy 'Piroschka, ungarische gulasch és tschardas', akkor azt kár lenne nem megadni neki. 

Bár Lilo ebben a Piroschka filmben elég vérszegényen ropja azt a csárdást, azért még ha idetéved hozzánk a faluba egy-egy német vagy svájci, mégis keresik az alkalmat, hogy a bőségesen elköltött gulyásvacsora után hol találhat egy helyet, ahol még kipróbálhatná a csárdás alaplépéseit...

Mi meg kiöntünk még egy kanyar fröccsöt és a csárdás programot kezdjük egyeztetni egymás között...

Szikrázó napsütés van már reggel kilenckor is. A nyár mintha felébredt volna és úgy gondolná, hogy be kell pótolnia az elvesztegetett heteket, így próbálja kiadni utolsó dühödt energiáit... 

Szilvaszezon van. Nálunk a besztercei szilvafák a menők. A boltban kapható majdnem ringlóvá hizlalt testvérével szemben több szempontból sokkal szerethetőbb fajta. A húsa tömör, de omlós, pontosan az a különbség, mint a bolti és a kapirgálós csirkéből készített rántott hús között.

A szilvafák az egyik legigénytelenebb gyümölcsfák egyike, hívták ezt a 'szegények mannájának' is, mert nemigen igényel törődést. Régen a faluban az utcára, járda mellé ültették őket, mert a fa lombja, jól felfogta az út porát és ettől még bő termést hozott. Nyárutón a faluban sétálni mindig nagy élmény azoknak, akiknek jó a szaglásuk: az érett gyümölcs finom illata keveredik a földre hullott túlérett szilva kissé ecetes szagával. Több helyről kiszűrődik a gombóckészítés nesze és a fahájas porcukor illatánál csak a cefréhez előkészített gyümölcs illata lehet erősebb... Igazi íz- és illatkavalkád, érzed???

Mivel gőzerőhöz készítjük mi is a jó szilvapálinka cefréjét, így a legkézenfekvőbb ételek készülnek belőle. A forróságra való tekintettel egy igazi nyárutó levessel örvendeztetlek meg benneteket.

Hideg szilvaleves hozzávalói:

kb. 1 kg szilva kimagozva, 1 ek vaj, 1 kk fahéj, 1 cs vanilincukor, cukor ízlés szerint, 2 dl friss házi tejszín, 1 ek liszt (vagy keményítő), 5 dl joghurt, 7 dl víz

A szilvát a vajjal, fahéjjal, vanilincukorral, cukorral és vízzel felteszem főni és addig hagyom rotyogni, amíg megpuhul. Ezután a liszttel elkevert tejszínt belekeverem és egy perc forralás után lezárom a gázt alatta és leturmixolom. Langyosra hűlve felöntöm a joghurttal és egész hidegre hűtöm. Meg lehet bolondítani a levest vörösborban áztatott aszalt szilvával, vagy házi vanilia fagyival is.

Jó hűsölést kívánok!

Arra gondoltam, hogy egy új rovatban a környék programjait egy csokorba gyűjtöm, hátha valakinek megjön a kedve egy jó kis kiránduláshoz hozzánk :)

Igazi családi programnak ígérkezik a békéscsabai Lecsófesztivál.

A pörgősebb programokat kedvelőknek a nyár utolsó nagy zenei fesztiválját a SZIN-t ajánlom.

Vegye, vigye, kinek melyik tetszik jobban...

"Mindennek rendelt ideje van, és ideje az ég alatt minden akaratnak. (...) Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak." (Prédikátor 3.7.)

Nagy munkában vagyunk ma is... Még harmatos volt a fű, mikor nekiálltunk a lepotyogott szilvák összegyűjtésének. Hamvaskék szilvák, omlós a húsuk, isteni az illatuk... Talán csinálunk a héten egy kis gombócot is belőlük...

A székkutasi suhantott táskalevest gyakran szoktuk ajánlani a betérő vendégeink számára. Ennek a leves receptúráját anyósomtól örököltem meg, ő készítette elég sokat a családjának. A táskaleves receptje mifelénk legalább annyira változó, mint a töltött káposztáé, vagy a lecsóé, minden kutasi családnak van egy titkos tuti receptje. Én most az anyósom féle receptet osztom meg veletek.

Székkutasi suhantott táskaleves – a Kenéz család receptúrája alapján

Hozzávalók:

A tésztához:

3 db tojás,

liszt,

só

Töltelék:

frissen törött fekete bors,

25 dkg túró

1 ek liszt

1 tojás

A leveshez:

25 dkg sárgarépa,

10 dkg petrezselyemgyökér,

10 dkg zeller,

10 dkg karalábé,

20 dkg pasztinák,

10 dkg zöldpaprika,

10 dkg vöröshagyma,

3-4 gerezd fokhagyma,

zsír,

törött pirospaprika

Elkészítése:

A levesbetéthez a tojásból és lisztből, annyi vízzel, amennyit felvesz kemény jól nyújtható levestésztát gyúrunk, amit elnyújtunk 1-2mm-esre. A túróból 1 tojásból 1ek lisztből kis sóból borsból túró tölteléket készítünk. A kinyújtott tészta felére a túróból kis halmocskákat teszünk egymástól egy kis arasznyi távolságra, majd a tészta másik felét ráhajtjuk, a tésztát a halmocskák között jól lenyomkodjuk, majd téglalap alakúra felvagdossuk és végül két oldalát mindegyiknek összenyomjuk, hogy szaloncukor formát kapjunk. (ugyan ezt a hatást elérhetjük ha először vágjuk fel a tésztát úgy is, a lényeg az, hogy szaloncukor formát kapjunk)

A meghámozott zöldségekből levest készítünk, mikor a zöldségek már majdnem megfőttek belefőzzük a túrós batyukat. Mikor a leves kész "rásuhantunk": külön kis serpenyőben kevés zsíron paprikát pirítunk(vigyázz gyorsan megkeseredik), amit a levesre öntünk.

Az ember utazásai, vagy akár csak napi sétái, intézni valói közben idegen ajtók, kapuk előtt sétál el.  

Időnként néhánynak nyitva marad az ajtaja, kiszűrődnek a benti élet neszei... A kíváncsiság időnként arra viszi az embert, hogy belessen ezeken a kapukon...

Sok-sok ajtó, kapu azonban örökre(?) zárva marad előttünk, utazók előtt, elrejtve a múlt titkait, a régi idők történeteit.

Természetesen nem is kell tudnunk minden dologról, amik az ajtók mögött történtek, hisz addig is a saját képzeletünkre van bízva, hogy mit is gondolunk mögéjük...

Megosztom veletek Székkutas számomra legizgalmasabb kapuit...

Nap mint nap automatikusan megyünk az úton, nem figyelve a bennünket körbeölelő környezetre, emberekre, fákra, épületekre, a csodálatos hagyományainkra, amik közt valójában élünk. Pedig Séra András a "Kolostor őrei"-ben írja: " Új világok felfedezéséhez sokszor nem is szükségesek mesekönyvek, elég csupán a szemellenzőt levenni, és máris megváltozik a táj! Itt van minden mellettünk egy karnyújtásnyira, már ez az új "látomás" is jobb kedvre fog deríteni, megnyugtat, felemel, talán még meg is hatódsz majd azon, hogy végre láthatod a láthatatlant!"

Tehát vedd észre a láthatatlant! Fedezd fel azt, ami mellett a mindennapokban vakon elsietsz! Állj meg egy kicsit mellette és csak szemléld. Ne elemezd, ne gondolkodj rajta, pusztán tűnődj a fákon, a bokron a virágokon és az állatokon, életünk csendes társain...

Fotókat Csuka József lőtte. 

Bár a csevapcsicsa nem magyar étel, mi mégis sokat szoktuk vendégeink számára készíteni. Eredetét tekintve jugoszláv étel– azon belül talán a horvátok nemzeti eledele -, főként a férfiak körében népszerű, mert az erősen fűszerezett húsrudak mellé igen jól csúszik a karcos sóshalmi bor.

Hozzávalók 5 személynek:

·         35 dkg darált zsíros marhahús

·         35 dkg darált zsíros birkahús

·         30 dkg darált zsíros sertéshús

·         1 mokkáskanál szódabikarbóna

·         kicsit kevesebb, mint 1 csapott evôkanál só

·         fél kiskanál ôrölt feketebors

·         1 gerezd fokhagyma vagy 1 kiskanálfokhagymakrém

·         2-3 evôkanál jéghideg víz (lehet szódavíz is)

·         A sütéshez:

·         2-3 evôkanál olaj

·         A tálaláshoz:

·         lilahagyma

·         puha kenyér

Elkészítés:

A háromféle húst kockákra vágjuk, majd kétszer ledaráljuk. Ezután a szódabikarbónával, a sóval, a borssal, a fokhagymával és a jéghideg vízzel alaposan összegyúrjuk. Letakarjuk, és hűtőszekrényben érleljük 1 éjszakán át.

Másnap vizes kézzel hüvelykujjnyi kolbászkákat formálunk belőle, amiket kettesével kihegyezett hurkapálcára vagy nyársra húzunk. 

Amikor a grillrostély kellően forró, és a faszén csak parázslik alatta, a húsos nyársakat rárakjuk, és többször megforgatva kb. 12 perc alatt megsütjük, közben kevés olajjal kenegetjük.

Köretként karikákra vágott lilahagymát (amit legalább fél nappal tálalás előtt enyhén besózunk, hogy az ereje elillanjon), finomra vágott ropogós fejessalátát, leveses, igazi pusztai napon érlelt paradicsomot (esetleg nyakon öntve egy kis bársonyos olívaolajjal és vastaghéjú citrom levével) és puha kenyeret kínálunk hozzá.

Hál' Istennek sok unokám van. Mikor megjönnek Szentendréről a gyerekek, Petőfi jut róluk az eszembe. "...Börtönéből szabadult sas lelkem, mikor a rónák végtelenjét látom..." Ők is valami hasonlót érezhetnek, mikor kikerülnek a városi élet rutinjából és a szülői szigor alól. A legkisebb unokám esténként még mindig iszik egy jó nagy adag tejet. Húsvétkor megellet Mari kecskénk, így mostanában nem kell hozni a tejesembertől tehéntejet neki. A nap legnagyobb eseménye számára, mikor a közös vacsora után előveheti a tejesvödröt és indulhatunk a tyúkudvarba kecskét fejni. Az egész siserehad kinn van ilyenkor a gazdasági udvarban, a nagyok nyulat etetnek, a kicsi fagyalbokorról tört ággal szokta kínálni Marit, hogy nyugton maradjon a fejés közben. Az egyik nagyobbik unokám szokta fogni a kecske szarvát, míg a férjem megfeji a kecskét. Mari hálás jószág. Mindig ad legalább 7-8 deci tejet a kis unokámnak. Ő pedig boldog mosollyal viszi a tejesvödrét a konyhába és türelmesen várja, míg leszűröm neki a tejet és a poharába töltöm...

Július utolsó napján Székkutason járt egy csoport japán diák Fukushimából. A diákok Lázár János, Vásárhely polgármesterének meghívására érkeztek Magyarországra. A rövid látogatásukba igen sok programot préseltek bele a szervezők, voltak a Balatonon, természetesen körbejárták a fővárost, megtekinthették Vásárhely nevezetességeit és kijöttek hozzánk falura is, hogy lássák a nagy magyar pusztát és a rajta folyó életet.

Kivitték őket a kardoskúti falumúzeumba, majd kimentek a pusztába, ahol megnézhették a szürkegulyát, a madárkilátóból távcsövön bekukkanthattak a hihetetlen gazdag madárvilágú Fehér-tó életébe is. A falumúzeumba egymás fülébe sugdostak, mutogattak, igazi japán turistacsoport hangulata volt az egésznek. A pusztába igencsak fújt a szél, így fázósan húzták össze magukon a ruhákat és összebújva beszélgettek továbbra is egymás közt. A puszta hangulata igen zord volt, a diákok pedig a messziről jött ember távolságtartásával és kívülállósságával figyelték a történéseket.

Kutasipuszta Vendégházas csapat szíves vendéglátása és az igazi finom hagyományos magyar ebéd közben a fiatalok kiengedtek és egyre kíváncsibban tekingettek körbe. Hogy az ízes gulyás, a jófajta csípős paprika, vagy a meleg vendégszeretet olvasztotta-e föl őket azt nem tudni, mindenesetre a vendégház megtelt a gyerekek csivitelésének zajával. Kinéztek a kertkapun kívülre, elkezdték felfedezni a falusi világot. Benéztek az udvarokra, kiscicát simogattak. Kis pihenő után lovaskocsira ültek, melyre először vegyes érzelmekkel tekintettek, de hamar kalanddá változott a kiruccanásuk.

Az utcára kijöttek az emberek, integettek nekik, sok-sok mosolygós arcot láthattak maguk körül. Közben megérkeztek Maczelka Gyuri bácsi kovácsműhelyébe. Mint egy igazi időutazás, olyan ez a műhely! A gyerekek soha életükben nem láttak még igazi patkókovácsolást, így amikor megkapták a lehetőséget, azonnal ki is szerették volna próbálni azt. A mozdulatok először félszegek, majd egyre határozottabbak lettek, látni lehetett hogyan válik igazi élménnyé a patkóalkotás... A műhely illata, a fújtató jellegzetes hangja és Gyuri bácsi ízes beszéde biztos örök emlék marad  mindannyiuk számára!

A lovaskocsira már majdhogynem felszökkentek és várták a következő kalandot. Megérkeztek hozzánk, a Piroska Vendégházba. Nálunk programok sora várta őket, igazi élménytérré varázsoltuk a tanyát. Igazi ősmagyar íjászbemutatót láthattak, majd ki is próbálhatták az íjászkodást. Néha nagyon nagy nevetésbe fulladt egy-egy próbálkozás, mert hát egy íj kifeszítése igen nagy energiát és tudást vesz igénybe... Lehetett száron lovagolni, szőrén is megülhették a pónikat :) Aki kézműveskedésre vágyott, annak különös kincsesbánya lehetett a programunk: lehetett csuhéjbabát készíteni, kerámiát írókázni, apró sütit sütni. A kézműves foglalkozások közül mégis a legnépszerűbb a palacsintasütés lett. A gyerekek önfeledt kacagásban törtek ki, ha egy-egy társuk magabiztosan odaállt a tűzhely elé, majd a sütés közben a koncentrációtól olyan grimaszokat vágtak, amit nem lehetett nevetés nélkül kibírni. A gyerekek szétszéledtek a tanya gyepén, volt aki jólesően leheveredett a fűre és nézte az eget, volt aki tollasozott mások meg a programokat élvezte ki az utolsó cseppig.

Volt egy fiatal srác, aki különösen érdeklődött a magyar nyelv iránt, mindent kérdezett és próbálta a számára érthetetlen magyar szavakat memorizálni. Délután egyszer csak magához ölelt és magyarul megköszönte a vendéglátást. Pillanatokig nem jutottam szóhoz, annyira szívszorító volt ez az egész... Ezek a gyerekek nemcsak katasztrófa sújtotta területről jöttek, hanem komoly veszteségek elszenvedői is egyben. Szinte mindannyian elveszítették otthonukat, családjuk vagyona gyakorlatilag megsemmisült, sőt sokuk családtagjaikat is elveszítették.  És ott, abban a pillanatban azt éreztem, hogy soha nem kaptam még annyi szeretet, mint ebben az ölelésben...

Úgy érzem, valóban életre szóló élménnyel távoztak Székkutasról ezek a japán diákok. Persze, mi, falusi vendégvárók, meg mindenki, aki a szervezésben kivette a részét, hatalmas munkát végeztünk, de attól, hogy jól megkomponálunk egy rendezvényt, nem biztos az élményszerű kikapcsolódás. Ezek a fiatalok őszinte kíváncsisággal jöttek hozzánk, szívüket tényleg nagyra tárták és annyi szeretetet és örömet sugároztak vissza, amennyit csak képesek voltak. Legalább annyi élményt okoztak nekünk, falusiaknak is, mint amennyit remélhetőleg elvisznek emlékbe rólunk, innen a messzi magyar pusztáról...

	AUGUSZTUS KISASSZONY HAVA Szűz NYÁRUTÓ HÓ (VIII.21.-IX.20) 10. Lőrinc. A naptár elcsúszása következtében néhány későbbi (szeptember 5.) érvényességű tapasztalat kapcsolódik ehhez a naphoz
15. Nagyboldogasszony	15. Nagyboldogasszony. Derült idejével jó szőlő- és gyümölcstermést jósol. A "kétasszonykö-ze" (VIII. 15. - IX. 8.) varázserejű időszak, ekkor szedik a különféle varázsfüveket, cséplik a magnak való búzát, gyűjtik az ültetni való tojást. Az ekkor keltetett tyúkok lesznek a legjobb tojók.
16. Rókus	16. Rókus. A ridegen tartott szarvasmarhák védőszentje.
20. István	20. István. Szent István magyar király ünnepe. Ezen a napon már az új búzából sütik a kenyeret.
24. Bertalan	24. Bertalan. Sok helyen őszkezdő nap, féregirtást, takarítást, szellőztetést tartanak.

forrás: http://library.thinkquest.org/03oct/00572/htmls/7.htm