Mivel is ajándékozzuk meg magunkat karácsonykor? Szeretettel. Mert saját magunkat szeretni az első lépés afelé, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Észre se vesszük, hogy mi magunk milyen nagy hatással is vagyunk a közvetlen környezetünkre, családunkra, illetve ők milyen nagyban befolyásolják a mi életünket, ízlésünket és azt, hogy mi magunk milyenné válunk.

Manapság az egyik legidegfeszítőbb időszak a karácsony előtti 3 hét. Nagybevásárlás (Jaj Istenem, nehogy kifelejtsek valakit!), gyerekeknek betlehemes ünnepsége (közben a tennivalókon gondolkodik az ember), munkahelyen év végi zárás (idegesítők határidők és családi botránygyanús irodai bulik) tarkítják ezt az időszakot. Ha maradna egy kis idő a tartalmas együttlétre, tuti ekkor szeretne elmenni színházba, koncertre valaki - mert ugye ebben az időszakban van a legnagyobb kínálat kulturális programban is. Na de akkor miről is szól az advent? Hol is van a várakozás öröme?

Nem divat ma várakozni, csendben ünnepelni. Pedig egy csöndes elmélkedés, vagy egy kis olvasás egy forró teával csodákat tud művelni az emberrel. Egy kis visszahúzódás a belső világunkba, megbarátkozni önmagunkkal mindig nagy öröm. Arról nem is beszélve, hogy a belső mosoly ragyogása, mindig bearanyozza környezetünket is, ami szintén pozitívan hat hat vissza ránk. Érdemes kipróbálni...

 "Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni - mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé." Gyökössy Endre

 "Néha megáll a pillanatra az idő. Egy-egy jelenet úgy marad meg bennünk, mint egy kimerevített kép. Elhalkuló hangok, lelassult mozdulatok. Semmi sem változik. Aztán elmúlik a pillanat."

John Steinbeck

"Október száradó leveleket csörget,

rideg esők vernek gyökeret és törzset."

Gyerekkoromban két nagy szerelmem volt: a puszta és Pán Péter meséje.

Pán Péter mesevilágának - még az én gyerekkorom nyomasztó és néha negatív hatásait is kiküszöbölte - ragyogó, sziporkázó ereje egyszerre kerítette hatalmába az olvasói- és gyereklelkemet. A puszta lágy ölén - kezemben a könyvvel - élvezhettem a bűvös álomvilágban töltött minden pillanatot. A puszta valóban kiváló teret biztosított, hogy én és Pán Péter közös és önfeledt órákat töltsünk el együtt.

A természet közelsége és a rendelkezésre álló óriási tér igazi szabadságot engedett fantáziám szárnyalásának, pedig nekem még nem is kellett jótékony távolságba kerülnöm a rohanó és zűrzavaros városi miliőtől. Egyszerűen az én pusztám a legjobb közeg volt arra, hogy a könyvem világa egy életreszóló élménnyé alakuljon a lelkemben. Nekem a puszta jelentette a nyugalom szigetét, a Seholszigetet.

Seholsziget választ tudott nyújtani a gyermeki létem legfontosabb kérdéseire: Miért is vagyok? Kihez vagy mihez is tartozom? Mi is az én dolgom ebben a világban?

Seholsziget megtanított egy életre dönteni és kitartani az úton, vagy épp a megfelelő időben letérni róla, amelyről indultam. Nem kis dolog ez, ha belegondolunk egy kicsit.

Szeretet és egyensúly. Ezt kaptam útravalóul Pán Pétertől. Sokat köszönhetek neki.

Pilinszky János: Terek

A pokol térélmény. A mennyország is.
Kétféle tér. A mennyország szabad,
a másikra lefele látunk,
mint egy alagsori szobába,
föntről lefele látunk, mintha
egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele
egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)
alagsori szobának ajtaján át.
Ott az történik, ami épp nekem
kibírhatatlan. Talán nem egyéb,
kibontanak egy rongyosládát,
lemérik, hány kiló egy hattyú,
vagy ezerszeres ismétlésben
olyasmiről beszélnek azzal
az egyetlen lénnyel, kit szeretek,
miről se írni, se beszélni
nem lehet, nem szabad. 

Nap mint nap automatikusan megyünk az úton, nem figyelve a bennünket körbeölelő környezetre, emberekre, fákra, épületekre, a csodálatos hagyományainkra, amik közt valójában élünk. Pedig Séra András a "Kolostor őrei"-ben írja: " Új világok felfedezéséhez sokszor nem is szükségesek mesekönyvek, elég csupán a szemellenzőt levenni, és máris megváltozik a táj! Itt van minden mellettünk egy karnyújtásnyira, már ez az új "látomás" is jobb kedvre fog deríteni, megnyugtat, felemel, talán még meg is hatódsz majd azon, hogy végre láthatod a láthatatlant!"

Tehát vedd észre a láthatatlant! Fedezd fel azt, ami mellett a mindennapokban vakon elsietsz! Állj meg egy kicsit mellette és csak szemléld. Ne elemezd, ne gondolkodj rajta, pusztán tűnődj a fákon, a bokron a virágokon és az állatokon, életünk csendes társain...

Fotókat Csuka József lőtte.