Ebben az évben már november végén elindul az advent. Szeretem a hangulatát, mert megtöri azt a bús, szomorkás, néha kissé depresszív hangulatot, amit a november áraszt. Persze az advent az örömteli várakozás jegyében telik, jobban ráérünk, többet megyünk és fogadunk vendégeket, emiatt szeretem, ha van itthon egy kis vendégkínáló aprósüti.

Egy nagyon régi, nagyon egyszerű és olcsó sós süti receptet osztok meg veletek, amit még én is a szüleimtől tanultam. Mostanában stanglinak hívják, kiválóan alkalmas olyan tunkolós mártásokhoz, amik manapság igen népszerűek partik alkalmával. A legnagyszerűbb ebben a stangliban, hogy sokáig puha marad, nem szárad ki a szalakálitól. Aki elviseli a szalakáli szúrós szagát sütés közben, azt kárpótolja a stangli hetekig tartó frissessége. Ezt a nagyon egyszerű stanglit persze meg lehet bolondítani bármilyen feltéttel, nagy szemű tengeri sóval, sajttal, len-, szezám-, vagy tökmaggal, de az igazi hagyományos recept szerint köménnyel van megszórva.

Sós rúd hozzávalói: 50 dkg liszt, 25 dkg zsír, 2 dl tejföl, 1 kk só, 3 tojás sárgája, 2 dkg szalakáli, a tojás fehérje a kenéshez, tetejét ízlés szerint meg lehet szórni sóval, köménnyel

A szitált liszthez hozzáadjuk a szalakálit, jól elkeverjük benne, majd a puha zsírt, tejfölt, sót és a tojássárgákat. Jól összedolgozzuk, akkor van jól összegyúrva, ha kissé kemény a tészta. Három-négy kis cipót formázunk belőle, majd hűtőben hagyjuk pihenni egy órát. Utána a cipókat egyesével 2-3 mili vastagságúra kinyújtjuk, másfél-két centi széles hosszú csíkokra vágjuk derelyevágóval (ha nincs akkor persze lehet késsel is szabni), majd keresztbe vágva, arasznyi rudakra osztjuk. A rudakat kizsírozott, kissé belisztezett tepsibe rakjuk, megkenjük a tojás fehérjéjével és megszórjuk durva szemes sóval, vagy köménnyel. 180 fokon nagyjából 15 percig sütjük. Kb. 3-4 tepsi (ahány cipót formázunk belőle) sós rúd lesz belőle, tehát igen kiadós a süti :)

Már kora hajnalban talpon van az egész család és a segítő ismerősök. A disznóól körül gyülekeznek. Hideg van, nagyon hideg. Az emberek tipegnek-topognak, várják a lélekmelegítő pálinkát. Amint kézbe kerülnek a kupicák, máris élénkebb a társalgás, méregetik a kiszemelt áldozatot, viccelődnek egy kicsit rajta. A rövid ráhangolódás után az erősebb férfiak fülénél, farkánál fogva kihúzzák az ólból a disznót. Hát bizony ilyenkor már a fél falu tudja, hol vágnak disznók...

Az udvaron az oldalára fektetik és lefogják. A böllér kést ragad és az állat nyakánál elvágja az ütőerét. Ha jól eltalálja a böllér, nem sokat szenved az állat, egy-két perc alatt kimúlik. Közben a kifolyó vért egy tálba fogják fel. Ezután a disznó testét egy teknőbe fektetik, forró vízzel leöntik, ettől lejön a szőre. Ezután szalmával betakarják, majd a szalmát meggyújtják, így mindkét oldalát megpörzsölik. Az asszonyok szép tisztára mossák, lábait állítják, majd a böllér a hasánál fogva fölvágja. Kiveszik a beleit és a többi szervét is. A beleket szorgalmas és aprólékos munkával az asszonyok mossák tisztára, mert ebbe töltik majd a hurkát, kolbászt. Közben a vért bő hagymával megsütik, reggeli gyanánt mind megeszik.

A férfiak a félbevágott disznót beviszik a kamrába, ahol aztán a böllér szétdarabolja. A hagyományos disznóvágáson mindig lesz belőle sonka, szalonna. Ezeket először sóba teszik, majd megfüstölik.

A legszebb húsokat félreteszik, ezeket a háziasszonyok ünnepek alkalmával használják föl. A maradék húst ledarálják, fűszerezik, ebből készül a kolbász. A belsőségeket megfőzik, ezt mifelénk abárnak hívják. Ebből készül a finom disznósajt, a májat rizzsel keverve, bélbe töltve a májas hurka. Véres hurkát is készítenek ugyanígy, a reggel felfogott vérből.

A zsírszalonnát elválasztják a bőrtől. A bőrt később kocsonya készítéséhez használják. A szalonnát kockára vágják, üstbe kisütik. Ebből lesz a hófehér zsír és a finom ropogós töpörtyű. 

Közben az asszonyok orjalevest főznek májgombóccal. Töltött, vagy toros káposztát készítenek másodikként. Szépen megterítenek és mindenkit asztalhoz ültetnek. Ekkor már bizony előkerül a forralt bor és a pálinka is! Tort ülnek a disznó emlékére, igazi lakomát csapnak.

Régen a hét évesnél fiatalabb gyerek még nem vett részt a disznóvágáson. A kicsik lelkét még meg kell kímélni a néha nem könnyű látványtól. Azután viszont, mint egy igazi beavatási szertartáson, végig kellett néznie az egészet, ezzel lépvén ki a kisgyermeki időszakból. A következő alkalommal már be is állhatott segíteni a nagygyerek.

A disznóval az ember az elmúlt esztendőt is megöli önmagában, fel is áldozza azt. Régen két alkalommal vágtak csak disznót: adventben és farsang idején.