"Ha túllép a természeten,

megbénul az értelem

és kiszárad a lélek

sivatag terepen..." (Avilai Szent Teréz)

Gyerekkoromban két nagy szerelmem volt: a puszta és Pán Péter meséje.

Pán Péter mesevilágának - még az én gyerekkorom nyomasztó és néha negatív hatásait is kiküszöbölte - ragyogó, sziporkázó ereje egyszerre kerítette hatalmába az olvasói- és gyereklelkemet. A puszta lágy ölén - kezemben a könyvvel - élvezhettem a bűvös álomvilágban töltött minden pillanatot. A puszta valóban kiváló teret biztosított, hogy én és Pán Péter közös és önfeledt órákat töltsünk el együtt.

A természet közelsége és a rendelkezésre álló óriási tér igazi szabadságot engedett fantáziám szárnyalásának, pedig nekem még nem is kellett jótékony távolságba kerülnöm a rohanó és zűrzavaros városi miliőtől. Egyszerűen az én pusztám a legjobb közeg volt arra, hogy a könyvem világa egy életreszóló élménnyé alakuljon a lelkemben. Nekem a puszta jelentette a nyugalom szigetét, a Seholszigetet.

Seholsziget választ tudott nyújtani a gyermeki létem legfontosabb kérdéseire: Miért is vagyok? Kihez vagy mihez is tartozom? Mi is az én dolgom ebben a világban?

Seholsziget megtanított egy életre dönteni és kitartani az úton, vagy épp a megfelelő időben letérni róla, amelyről indultam. Nem kis dolog ez, ha belegondolunk egy kicsit.

Szeretet és egyensúly. Ezt kaptam útravalóul Pán Pétertől. Sokat köszönhetek neki.

Nem vagyok odáig a krémlevesekért. Egy jó húsleveshez idő kell. Ha forr vagy zubog, akár egy kicsit is rotyog, szétszaggatja a benne fövő belevalókat. Egy jó húslevesben valóban látszik, mi van benne. Meggyőződésem, hogy ezért éljük a krémlevesek korát...  

Ugyanakkor idén nem kevés sütőtököt vetettünk, így én is sokkal többet készítek "tökös" dolgokat. Most egy elég alapreceptet osztok meg veletek, nem nagyon megbolondítva, így egy normál háztartást vezető hétköznapi szakács is gyorsan elkészítheti.

Hozzávalók: 1 kg sütőtök, 1 nagy krumpli, 1 közepes alma, 2-3 ek méz, 1 közepes hagyma, 1/2 narancs leve, 1,2 dl leves alaplé, 1 dl tejszín, 5 dkg vaj, só, bors, szerecsendió és egy kis kakukkfű (ha van).

190 fokon 45-50 perc alatt megsütöm a tököt. Ezt én úgy szoktam, hogy félbe vágom, kikaparom a magját, így teszem be a sütőbe, akkor nem kell a darabolásával, pucolásával bajlódni. Szerintem óriási a különbség, hogy sült vagy főtt állapotban használjuk a tököt, főzve ugyan sokkal gyorsabban készen van, viszont a sütés által sokkal intenzívebb, édesebb lesz az íze. Amíg sül, a vajon puhára párolom a felaprított hagymát a kakukkfűvel (egyszerre teszem a hagymát és vajat a lábosba, nemcsak amikor a vaj már forró, mert egyébként elég hamar megég), amikor már megpuhult és átlátszó, ráteszek 2-3 ek mézet és egy kicsit karamelizálom. Felöntöm az alaplével, amibe beteszem a meghámozott, kockára vágott krumplit és almát, majd közepes lángon puhára főzöm. Amikor már puha a krumpli, a levesbe teszem a sült tök kikapart húsát. Botmixerrel krémesre pürésítem és csak ezután ízesítem a narancslével, sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval, majd az egészet lágyítom kb. 1-1,5 dl házitejszínnel. Pírított tökmaggal és tökmagolajjal tálalom.

Gyönyörű édes-krémes, narancssárga, igazi őszi leves.

Te tudod, hogy mi is az a ballangó?

Az Alföldön tömegesen fordul elő a tüskés bokorrá növő ballangót, vagy más néven a barlangót (szokás még ördögszekérnek is hívni). A régi időkben azonban, amikor még búbos kemencével fűtöttek, sütöttek-főztek az Alföldön, fa híján az eltüzelhető szalma, nád, venyige, kukoricaszár és egyebek mellett a ballangóval is befűtöttek a kemencébe.

A ballangót ősszel gyűjtötték, mikor már a szél többnyire kitépte, kénye-kedve szerint terelgette. Mivel a ballangó szúrós növény, vasvillával gyűjtötték össze és rakták kazalba, akár a szalmát. A tüzeléshez kasban vitték a házba, a kemencébe villával, vagy szénfogóval nyomkodták be. 

Ott aztán a ballangó nagy lánggal égni kezdett - de éppen azért volt nagy búbja az alföldi kemencéknek, mert nem fát, hanem minden olyan dolgot tüzeltek benne, ami nagy lobogással égett. A ballangó azonban az összes egyéb tüzelőt túllobogta, szinte szikrázva égett, olajos magjai pedig pattogtak, ropogtak, mint a puskapor!

Forrás: Sabján Tibor: A búbos kemence, Calibra kiadó, Bp., 1998