Ami a szemünk előtt hever… 3.
2011.11.07. 23:13
Ma nagy nehezen rászántuk magunkat, hogy egy kirándulásnak álcázva egy csomó csipkebogyót gyűjtsünk be. Sok volt mostanság a munka a háztájiban, még csak most jutottunk oda, hogy a kényes virághagymákat felszedjük a földből. Nem baj - nyugtatom magam-, a csipkebogyónak úgyis jót tesz, ha egy kicsit megcsípi a dér. Még illatosabb és zamatosabb lesz majd az íze...
Mifelénk a csipkebokrokat hívják kutyatövisnek is, az ónabóna fákkal közösen sokszor áthatolhatatlan sövényt alkotnak a pusztai utak mentén. Ősszel minden nagyobb út mentén ott bólogatnak a zömök bogyóktól terhes, hajlékony vadrózsaágak. Sikerült jól időzíteni: a bogyók mifelénk már inkább barnás árnyalatúak, legjobb ilyenkor szüretelni. A bogyók vitamintartalma az idő múlásával egyre nő és a néphagyomány szerint a csúcspontját a bogyó barnulásakor nyeri el.
Szedtük több kosárra valót, a teának valót külön is válogattam már. Mi a teának valót nagyon egyszerűen készítjük: húsdarálón ledaráljuk a bogyókat, majd kiszárítjuk a törmeléket. Így tartja meg legbiztosabban a magas vitamintartalmát és jellegzetes zamatát.
Teát úgy főzzünk belőle, hogy a vitaminok ne illanjanak el belőle, hogy a víz forrásának pillanatában szórjuk bele csipkebogyót és azonnal elzárjuk alatta a tüzet. Mikor lehűlt, mi legszívesebben selyemmézzel édesítjük és langyosan, vagy akár hidegen a nap folyamán több adagban fogyasztjuk el.
Ha mégsem lesz szívünk az összeset ledarálni, lehet, hogy még felhasználom dekorációnak is. Majd meglátjuk...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.