Hagyományok szerint

2013.04.01. 09:59

ÁPRILIS

SZENT GYÖRGY HAVA
Bika
TAVASZHÓ
(IV.21.-V.20)

Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreform-mal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek.
Virágvasárnap. Húsvét előtti vasárnap. Az iskolás gyermekek ilyenkor barkát mennek gyűjtani, amit a templomban megszentelnek. A szentelt barkát gonoszűzőnek, betegséggyógyítónak tartják, elű-zi a jégesőt, megóv a villámcsapástó. 
 Virágvasárnap tarják több palóc községben akiszehajtást. Fiatal lányok telet jelképező, me-nyecskeruhába öltöztetett szalmabábut visznek végig a falun, majd vízbe dobják vagy elégetik. A téltemetés az ébredő természet ősi ünnepét, a húsvétot vezeti be. Virágvasárnap után követ-kező hét a Nagyhét. 
Nagypéntek. Jézus kereszthalálának ünnepén tarják a legszigorúbb böjtöt.
  Általános tisztálkodási nap: meszelnek, takarí-tanak, nagymosást tartanak a patakban és az állatokat is megfürösztik. Sok helyen Nagypén-teken nem gyújtanak tüzet.
Nagyszombat. Este tartják Jézus feltámadásának ünnepét. A tüzet ősi módon - dörzsöléssel, csiho-lással - újra meggyújtják és megszentelik. Az esti harangszó a böjt befejezését jelenti.
Húsvétvasárnap. A kereszténység egyik legna-gyobb ünnepe a pogány tavaszkezdő ünnepekből származik. Ezen a napon tartják a húsvéti ha-tárjárást. Ilyenkor az egész falu népe körbejárja a földjeit, kitisztogatja a forrásokat. Sok helyen bált rendeznek.
Húsvéthétfő. A legnépszerűbb húsvéti népszo-kások: locsolás, a hímes tojás ajándékozásának ideje. Mindkettő ősi termékenységvarázslásra utal. A tojás - eredetileg halotti kultusz kelléke - Jézus újjászületését jelképezi. 
Fehérvasárnap. Húsvét utáni vasárnap a fiatal leá-nyok "mátkát", barátnőt választanak, vagy komatálat küldenek egymásnak.
14. Tibor
14. Tibor. Ha ilyenkor már szép zöld a vetés, akkor jó lesz a szénatermés. A hagyomány szerint ilyenkor szólal meg a kakukk.
24. György
24. György. Európa nagy részén ősi pásztorünnep, az állatok első kihajtásának napja. Gonoszjáró nap, ezért a kerítésre, ajtóra tüskés ágakat tesznek, hogy a boszorkányokat távol tartsák. Az állatokat - az ártó szellemek, a rontás elkerülése végett - Szent György napi tűzön hajtják keresztül, hogy a füsttől megtisztuljanak. E nap hajnalán lepedővel szedett harmattal kenyeret sütnek, vagy különböző mágikus praktikákat végeznek.
  A György-kultusz a sárkánnyal (a gonosszal) viaskodó szent legendájából származik. 
25. Márk
25. Márk. A kukoricavetés és a búzaszentelés napja. A megszentelt búzaszálakat gonoszűzésre használják. Ha ezen a napon pacsirta, fürj vagy béka szól a búzából, az jó termést ígér.
25. Pál
25. Pál fordulása, a bibliai Saulus Paulusszá változásának története alapján a kemény tél időjárásának átalakulását jósolják erre a napra: "Pál fordulás - télfordulás".

forrás: http://library.thinkquest.org/03oct/00572/htmls/7.htm

Hagyományok szerint

2013.03.01. 09:00

MÁRCIUS

BÖJTMÁS HAVA
Kos
TAVASZELŐ HÓ
(III.21.-IV.20)

4. Kázmér.A patkányűzés napja.
12. Gergely
12. Gergely. Balázs a diákság, Gergely pedig az iskolák pártfogója volt. Ezen a napon tartották a Gergely-járást. Ilyenkor a nebulók végiglátogat-ták a falu házait, adományokat kérve a tanító és az iskola számára.
  E napra rossz időt jósolnak, ha Gergely megráz-za szakállát: az havazást jelent. 
18. Sándor
18. Sándor. "Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget". Az igazán meleghozó nap.
19. József
19. József. Sok helyen ekkor hajtják ki először a marhákat a legelőre és ekkor engedik ki a méheket is.
  Ezen a napon ültetik a fokhagymát, a krumplit, a kaprot. 
21. Benedek
21. Benedek. A tavasz első napja, a napéjegyenlőség ideje.
24. Gábor
24. Gábor. A káposztaültetés ideje.
25. Gyümölcsoltó
25. Gyümölcsoltó. Elnevezése Jézus fogantatására utal. A palánta ültetése, fatiszto-gatás napja. A Skolasztika napján szedett oltó-ágat ekkor helyezik el. Fecskehajtónak is mondják, mert a jó idő ekkorra hazahajtja a vándormadarakat.

forrás: http://library.thinkquest.org/03oct/00572/htmls/7.htm

Hagyományok szerint

2013.02.10. 15:47

FEBRUÁR

BÖJTELŐ HAVA
Halak
TÉLUTÓ HÓ
(II.21.-III.20)

2. Gyertyaszentelő. A rómaiak a hajdani tavaszkezdő ünnepen gyertyás-fáklyás felvonu-lásokat rendeztek. A kereszténység átvette az ősi tűzkultuszra utaló szokást: a házakban eloltják a tüzet és mindenhol szentelt gyertyákkal világítanak. A gyertyaszentelő napjához fűződik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás: e napon a téli álmából felébredő medve kijön a bar-langjából, ha napos időt talál, s meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél. Tehát, ha ebben az időszakban fel-melegedés, napos idő van, a tél még hosszúnak ígérkezik. 
3. Balázs
3. Balázs. A diákok patrónusa. Több évszázadra visszanyúló szokás szerint e napon tartották a Balázs-járást, amikor házról házra vonulva toborozták a diákokat az iskolába. Ezen a napon van a "balázsolás" is: a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék.
6. Dorottya
6. Dorottya. Kedvelt nap farsangi mulatság tartására. (Gondoljunk Csokonai Dorottyára.)
 Időjósolás is fűződik hozzá: "Ha Dorottya szo-rítja, Julianna tágítja" a fagyot.
10. Skolasztika
10. Skolasztika. Az oltóágak szedésének napja.
11. Elek
11. Elek. Kígyóűző nap, a havasi pásztorok tavaszkezdő napja - ilyenkor a hegyeken nagy tüzet gyújtanak a gonosz elűzésére.
14. Bálint
      Valentin
14. Bálint. A tyúkültetés napja, ekkor kezdenek párosodni, fészket rakni a verebek. Újabban nálunk is megünneplik a Valentin napot, a szerelmesek nyugat-európai ünnepét.
16. Julianna
16. Julianna. Dorottya ellenkező napja.
19. Zsuzsanna
19. Zsuzsanna. Elviszi a havat, zöldellni kezd a fű, és megszólalnak a pacsirták.
24. Jégtörő Mátyás
24. Jégtörő Mátyás. Ahol Zsuzsanna nem vitte el a fagyot, Mátyás töri meg a tél uralmát. Vagy ha jeget nem talál, akkor csinál.
 A halászoknak is jeles napja, ekkor kezdenek ívni a csukák. Az ezen a napon fogott csukát a nép "Mátyás csukájá"-nak nevezi, és egész évre bő hal-fogást ígér. 
Farsang. Idejét úgy számolják ki, hogy az első tavaszi (II. 21. utáni) holdtöltére következő vasárnaptól (húsvéttól) visszaszámolnak hat hetet (a böjt idejét).
 A farsang a közelgő tavasz ősi örömünnepe, egyúttal a tél és a tavasz küzdelmének szim-bolikus megjelenítése. Számtalan gonoszűző és termékenységvarázsló álarcos, alakoskodó szokás fűződik hozzá (kongózás, kormozás, téltemetés, busójárás stb.).
 A legtöbb esemény farsang vasárnapjára és a rá-következő néhány napra, "farsang farkára" esik: így húshagyó keddre, a böjt kezdetére, hamvazó szerdára, a dologtiltó napra, amit böjtfogadónak is neveznek. Ezen a napon tartják a keresztények a "hamvazkodást".
 A húsvét vasárnapig tartó böjtben húst és zsíros ételeket nem esznek, csak főtt tésztát, aszalt gyü-mölcsöket és a korpából készült leveseket.

forrás:http://library.thinkquest.org/03oct/00572/htmls/7.htm

Hagyományok szerint

2013.01.10. 15:52

JANUÁR

TÉLHÓ
Vízöntő
BOLDOGASSZONY HAVA
(I.21.-II.20)

1. Újév. Az évkezdet minden népnél szerencsevarázsló és gonoszűző ünnep. Az egész napot vidámság, evés-ivás jellemzi, és természetesen elmaradhatatlanok az újesztendei jókívánságok.
  Se szeri, se száma az újévre vonatkozó különféle időjóslásoknak. Ízelítőül egy olyat idézünk, ami gyakran beválik: ha nincs fagy januárban, meghozza azt majd a március és az április. Sok jóslás fűződik az "első"-höz: az első újévi látogató lesz a leány férje, amivel először foglalkozik az ember, azt fogja egész évben csinálni stb.

6. Vízkereszt, háromkirályok. A karácsonyi ünnepek zárónapja, ekkor kezdődik a Farsang. Ezen a napon utoljára gyújtják meg a gyertyákat a karácsonyfán, majd lebontják a fát.
  Sok helyen Vízkereszt napján tartják a Csillagozást, vagy a Háromkirályok járását, a három napkeleti bölcs betlehemi látogatásának emlékére.
  Megszentelik a házakat vízzel és sóval (gonoszűző szerek), és krétával a szemöldökfára írják a G. M. B.-t (Gáspár, Menyhért, Boldizsár).
18. Piroska
18. Piroska. "Negyvenes nap", azt jelenti, hogy ennek a napnak az időjárása egyezni fog az egy vagy két holdváltozásra bekövetkező időszak hőmérsékletével, csapadékmennyiségével. (tudo-mányosan nem bizonyított).
20. Fábián és Sebestyén
20. Fábián és Sebestyén. A két vértanú ünnepe az első tavaszébresztő nap. Ekkortájt kezdenek a fák mézgásodni, nedvet szívni. Fábián a pestisesek, Sebestyén a nyilasok, puskások, védőszentje.
22. Vince
22. Vince "Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince" Olvadás esetén jó bortermésre lehet számítani. Vince a szőlősgazdák egyik védőszentje.
25. Pál
25. Pál fordulása, a bibliai Saulus Paulusszá változásának története alapján a kemény tél időjárásának átalakulását jósolják erre a napra: "Pál fordulás - télfordulás".

forrás: http://library.thinkquest.org/03oct/00572/htmls/7.htm

A hagyomány szerint...

2012.09.17. 08:45

SZEPTEMBER

SZENT MIHÁLY HAVA
Mérleg
ŐSZELŐ HÓ
(IX.21.-X.20)

1. Egyed. Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap, ettől kezdve tilos szekér-rel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkez-dődik a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogják. Egyed-nap időjárásából az egész őszre következ-tetnek.
5. Lőrinc
5. Lőrinc. A lassan beköszöntő őszre utal, hogy ez a szabadban fürdés utolsó napja. A "lőrinces" dinnye, körte már nem igazán ízes. Ezen a napon fordul az időjárás: ha szép idő van, hosszú lesz az ősz. Lőrinc napja után a fás növények meg-állnak fejlő-désükben, és a kígyó odvába bújik.
8. Kisasszony
8. Kisasszony. ősi pogány őszkezdő nap. "Fecskehajtó Kisasszony"-nak is nevezik: e naptól kezdve indulnak útnak a fecskék és a vándor-madarak. Sok helyen a dióverés napja.
21. Máté
21. Máté. Ha ezen a napon tiszta az idő, jó lesz a bortermés. Vetésre viszont Máté hete nem kedvező "pelyvahét"-nek nevezik.
  Bár csillagászatilag ezen a napon van az őszi napéjegyenlőség, jelentősebb ünnep nem kap-csolódik hozzá. Ezután kezdődnek az őszi pász-torünnepek, a gazdasági év végét jelentő szüreti mulatságok. 
29. Mihály
29. Mihály őszi évnegyedkezdő nap. Európa-szerte ismert pásztorünnep. Ezen a napon hajtják be a legtöbb állatot a faluba, ekkor lépnek szolgálatba a pásztorok.
  Megszakad a fű gyökere, megszűnik a mézelés, a halak a víz fenekére húzódnak. Megkezdődik az őszi vetés.
  Ha ezen a napon még itt vannak a fecskék, új-évig nem lesz nagy hideg. A Mihálynapi menny-dörgés szép őszt, de kemény telet jelent. 

A hagyomány szerint

2012.08.01. 09:51

AUGUSZTUS

KISASSZONY HAVA
Szűz
NYÁRUTÓ HÓ
(VIII.21.-IX.20)

10. Lőrinc. A naptár elcsúszása következtében néhány későbbi (szeptember 5.) érvényességű tapasztalat kapcsolódik ehhez a naphoz
15. Nagyboldogasszony
15. Nagyboldogasszony. Derült idejével jó szőlő- és gyümölcstermést jósol. A "kétasszonykö-ze" (VIII. 15. - IX. 8.) varázserejű időszak, ekkor szedik a különféle varázsfüveket, cséplik a magnak való búzát, gyűjtik az ültetni való tojást. Az ekkor keltetett tyúkok lesznek a legjobb tojók.
16. Rókus
16. Rókus. A ridegen tartott szarvasmarhák védőszentje.
20. István
20. István. Szent István magyar király ünnepe. Ezen a napon már az új búzából sütik a kenyeret.
24. Bertalan
24. Bertalan. Sok helyen őszkezdő nap, féregirtást, takarítást, szellőztetést tartanak.

forrás: http://library.thinkquest.org/03oct/00572/htmls/7.htm

Karácsonyi szeretethimnusz

2011.12.17. 15:08

Kaptam, megosztom veletek. Megfontolandó...

" Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket zengek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értetted meg, miről is szól a karácsony.

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét átölelje.

A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.

A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.

A szeretet nem irigyel másokat házukért, amelyben jól választott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.

A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjen már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.

A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A szeretet minden elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.

A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.

A szeretet ajándéka megmarad..."

Karácsonyi díszek

2011.12.15. 10:52

 Bár több doboznyi különböző karácsonyi díszünk van, szeretünk készíteni mindig újakat is. Egyrészt nagyon jó karácsonyi ajándék, másrészt kiváló időtöltés így advent táján. Szabás-varrás, néha ragasztás és sok-sok kacagás, mikor valami félresikerül... Csupa jókedv és tartalmas együttlét a szeretteinkkel. 

Az alábbi ötletek találtam, majd meglátjuk, mi is fog megvalósulni belőle:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képek: innen

Ajándék

2011.12.14. 09:00

 Mivel is ajándékozzuk meg magunkat karácsonykor? Szeretettel. Mert saját magunkat szeretni az első lépés afelé, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Észre se vesszük, hogy mi magunk milyen nagy hatással is vagyunk a közvetlen környezetünkre, családunkra, illetve ők milyen nagyban befolyásolják a mi életünket, ízlésünket és azt, hogy mi magunk milyenné válunk.

Manapság az egyik legidegfeszítőbb időszak a karácsony előtti 3 hét. Nagybevásárlás (Jaj Istenem, nehogy kifelejtsek valakit!), gyerekeknek betlehemes ünnepsége (közben a tennivalókon gondolkodik az ember), munkahelyen év végi zárás (idegesítők határidők és családi botránygyanús irodai bulik) tarkítják ezt az időszakot. Ha maradna egy kis idő a tartalmas együttlétre, tuti ekkor szeretne elmenni színházba, koncertre valaki - mert ugye ebben az időszakban van a legnagyobb kínálat kulturális programban is. Na de akkor miről is szól az advent? Hol is van a várakozás öröme?

Nem divat ma várakozni, csendben ünnepelni. Pedig egy csöndes elmélkedés, vagy egy kis olvasás egy forró teával csodákat tud művelni az emberrel. Egy kis visszahúzódás a belső világunkba, megbarátkozni önmagunkkal mindig nagy öröm. Arról nem is beszélve, hogy a belső mosoly ragyogása, mindig bearanyozza környezetünket is, ami szintén pozitívan hat hat vissza ránk. Érdemes kipróbálni...

 

 

Luca napján

2011.12.13. 08:23

 Szent Luca ókeresztény szent volt. Megfogadta, hogy nem megy férjhez, hanem Jézusnak szenteli az életét. Hitéért kiszúrták a szemét, majd vértanúhalált halt. Emiatt a szemfájósok védőszentje...

Állítólag nagyon szerette a háziállatokat. Luca napjának előestéjén a népi hagyomány szerint fiú- és leánygyermekek így köszöntik Lucát:

"Megjöttem én jó este,

Luca köszöntésére.

Luca fekszik ágyában

Az őrző angyalával.

Gyere Luca menjünk el,

Mennyországot nyerjük el.

Ha mi aztat elnyerjük,

Boldog lesz az életünk." (Bálint Sándor gyűjtése alapján)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A népi hagyomány szerint a szent mellett egy boszorkányszerű, rontó-bontó Luca is él. Lucapuca, lucaasszony a neve és az emberek rontására törekszik.

A hagyomány szerint Szent Luca szemét tűvel szúrták ki, ezért nem volt szabad e napon varrni. E napon készítették a lucaszéket, s karácsonyig kellett befejezni. Ezt csak férfiember készíthette és minden egyes darabját fából kellett kifaragni, szöget nem volt szabad beleverni, s enyvet sem használhattak. Bizony, aki ezt a nagy munkát időre be is fejezte, annak karácsonyra rendezett lett a lelke! Magukkal vitték az éjféli misére, s a székre állva, tű fokán- vagy lyukas fakanálon átnézve - a lelkében rendezett ember - megláthatta a készületlen, szórt, rontó másik embert.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Más szokás is járta mifelénk. Ilyenkor lucapogácsát sütöttek e napon. Volt, hogy gyűrűt sütöttek bele, ha az eladó lány találta meg, rövidesen férjhez ment.

E napon kezdték csíráztatni a lucabúzát is. Ha szára hosszúra nőtt, jó szalmás termést vártak. A lucabúzát a családban az eladó lány ültette, s ezt mondta, miközben a búzát vetette:

"Néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje."

Karácsony felé

2011.12.12. 09:00

 Juhász Gyula: Karácsony felé

 

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorúan nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.


Várakozás

2011.12.07. 12:17

A Nap így december tájékán már alacsonyan jár. Egyre hidegebb van, ködösek a hajnalok, már a vékony kabátkánkat is a szekrénybe tesszük és előhalásszuk a téli felöltőket. Egyre hamarabb sötétedik, talán könnyebben fog el bennünket a búskomorság is. Az biztos, hogy megnő a lelkünkben a szorongás és a félelem. Azt is észrevettem, hogy gyakrabban születnek olyan gondolataink ez időtájt, amivel másokat esetleg megbántanánk.

A régi ember gondolkodásában az esztendő az adventtel kezdődött. Az egyházi év ma is így van rendezve.  De mi is az advent? A szó várakozást jelent. Kire, vagy mire várunk? A sötétségben a világosságra. Kinek, mit jelent ez, szíve-joga eldönteni. A keresztény hagyományok szerint Jézus születésével fény gyúlik a lelkünkben pont akkor, amikor az esztendő legsötétebb napjait éljük. Nos, az advent erről a megvilágosodás-várásról szól.

A hagyományok szerint az advent Szent András napjával (nov.30.) kezdődik: "András zárja a hegedűt." Vagyis advent idején elcsöndesedünk, nem mulatozunk. Igaz hívő családoknál böjttel segítik az elmélyült és szeretetteli várakozást. Ugye milyen furcsa? Manapság a legnagyobb fogyasztási és harsány ünnepet csináltak ebből a nagyon egyszerű és alapvetően befelé forduló ünnepvárásból.

Mi egy kicsit megcsúsztunk az adventi koszorúnk készítésével. Először ihletet kerestem, majd Dalma lányom nem hagyta, hogy lopott  ötleteket valósítsunk meg. Nekiállt és egy igazi parasztos adventi koszorút készített alig egy óra alatt.

Szerintem nagyon hangulatos lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hagyomány szerint 6.

2011.12.01. 10:00

 

DECEMBER

KARÁCSONY HAVA
Bak
TÉLELŐ HÓ
(XII.21.-I.20)

3. Borbála. Bányászok, tüzérek és várak védőszentje.
  Katalinnal együtt a lányok pártfogója, andrásolónap. Ekkor teszik vízbe a "Borbála-ágat" - cseresznye-, barack- vagy mandulagaly-lyacskát, ami ha karácsonyig kivirágzik, akkor a leány biztos férjhez menetelre számíthat. .
6. Miklós
6. Miklós. A gyermekeket megajándékozó Mikulás alakjának a magyarság körében kevés hagyomá-nya van, német területről származik.
7. Ambrus
7. Ambrus. Ezen a napon a méhészek és a mézeskalácsosok ünneplik védőszentjüket.
13 Luca
13. Luca. A Gergely-féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt.
  Legszigorúbb dologtiltó nap a nőknek, mivel a gonoszjáró napon mindenhol boszorkányok lesel-kednek.
  Ekkor kezdik készíteni a Luca-széket, amire a karácsonyi éjféli misén felállva megláthatók a boszorkányok.
  Fiatal legények házról házra járva "kotyolnak" - megvarázsolják a tyúkokat, hogy jó tojók legye-nek, és sok termékenységre, bőségre utaló kívánságot mondanak.
  Elterjedt szokás még a Luca-napi búzahajtatás és a Luca-kalendárium készítése (a karácsonyig tartó 12 napból a következő év hónapjainak hónapjainak időjárására következtetnek). 
24. Ádám és Éva.
24. Ádám és Éva Sok helyen böjtölnek Szenteste, ünnepi ételnek halat esznek. A karácsonyi étkezéseket különleges szertartá-sokkal szabályozzák, amelyben az abrosznak is fontos szerepe van. A karácsonyfa állításának szokása német földről került hozzánk. Egyébként sok népnél visznek ezen a napon a lakásba élő növényt, örökzöldet, az állandó megújulás jelképét.
25. Karácsony
25. Karácsony. Eredetileg a téli napforduló ünnepe. A kereszténység ezen a napon ünnepli Jézus megszületését.
  Legismertebb karácsonyi népszokás, a betle-hemezés dramatikus formában adja elő a Szent-család szálláskeresésétől a napkeleti királyok látogatásáig a cselekményeket. A betlehemezés kerete legtöbbször profán pásztorjáték.
  Karácsony és Újév között járnak házról házra a regősök. Fiatal fiúk csapata különböző zajkeltő eszközök kíséretében ősi elemeket tartalmazó rítuséneket énekel, amelyben a samanizmus maradványai és a téli égbolt képe helyet kap.
  A legények kopott ruhában bocskorban vannak. Szent István szolgáinak mondják magukat, a csodaszarvasról énekelnek, aki égitesteket hor-doz kétoldalán, szarvain pedig gyúlatlanul égő gyertyákat tart. Minden versszak végén, mintegy varázsigeként, elhangzik a "hej regő rejtem" refrén. Legvégén fiatal párokat regölnek egymáshoz. 
26. István
26. István. Egészség- és termésvarázsoló nap. Ekkor köszöntik ünnepélyesen az Istvánokat.
27. János
27. János. Szintén híres névköszöntő nap. A szőlősgazdák bort szentelnek és minden hordóba töltenek egy kicsit, hogy meg ne romoljon. Ami megmaradt, elteszik gyógyszernek és isznak "Szent János poharából".
28. Aprószentek
28. Aprószentek. Egészség varázsló nap, sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy szépek, egészségesek legyenek.
29. Tamás
29. Tamás. E nap országszerte disznótorokat tartanak. A disznó háját elteszik, hogy gyógyító írt készítsenek belőle.
31. Szilveszter
31. Szilveszter. Az év legvidámabb éjszakája az első évezred végén élt Szilveszter pápa ünnepe.
  Az év végi mulatozást már a rómaiak is meg-tartották december 27.-én , a híres Szatumál-lákon. Ezen az éjszakán eltemetik az ó esztendőt és különböző varázslásokkal, praktikákkal igye-keznek megtudni, hogy mit hoz az Újév. Legis-mertebb az ólomöntés, amikor a frissen öntött ólom formájából jósolnak: vagy a gombócfőzés, amikor papírszeletekre férfi neveket írnak, eze-ket gombócokba dugva forró vízbe dobják, s amelyik legelőbb a víz színére emelkedik, az lesz a neve a leány jövendő férjének. 

 

forrás: http://library.thinkquest.org/03oct/00572/htmls/7.htm

Adventi vendégváró süti 2.

2011.11.28. 09:00

Persze ilyenkor mindenki édességgel tömi saját magát, de szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy mivel. Fontos, hogy ne valami bóvli, 'nemtudnihonnanvaló' kekszet toljunk a vendégeink orra alá. Én különben is úgy gondolom, hogy az adventi sütisütés közös, családi program, nem csak a nők külön privilégiuma. Nálunk ez úgy néz ki, hogy a férjem nekiül egy garaboly diót kibelezni, én mellette az asztalnál gyúrom a tésztát, addig a kisebbik lányom a sparhelt mellé bekucorodik és kismacskaként összegömbölyödve nyüstöli a német könyvét. Mi nagyon élvezzük az együttlét ilyen formáját...

Egy egyszerű, töltetlen hókifli receptet mutatok meg nektek, amit szintén nagyon sokféleképp el lehet készíteni. Arról nem is beszélve, hogy ha kimarad, januárban is nagyon ízletes egy forró tea mellé...

Hókifli variációk hozzávalói: 30 dkg liszt, 1 ek búzakorpa(ha nincs, ez elhagyható belőle), 5 dkg darált mandula, 5 dkg darált dió, 15 dkg cukor, 2 zacskó vaníliáscukor, csipet só, 2 tojás sárgája, 20 dkg vaj, 2 tk őrölt fahéj, 2 ek kapucsínópor

A lisztet a mandulával, dióval, a fele cukorral, 1 zacskó vaníliáscukorral, sóval, és a tojás sárgákkal egy tálban összekeverjük. A puha vajjal összedolgozzuk, kézzel jól átgyúrjuk. Rudat formálunk belőle és 3 egyenlő részre osztjuk. Egy részt 1 tk fahéjjal, egyet 1 ek kapucsínóporral színezünk. Mindhárom tésztát külön folpackba csomagoljuk és egy órára a hűtőbe tesszük pihenni. Egy-egy rúdból nagyjából 20 kis darabot csípünk le, megsodorjuk, majd kifliformában a sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Előmelegített sütőben kb. 200 fokos sütőben nagyjából 10 percig sütjük (amíg a kis kiflik csücske megpirul). Közben a maradék cukrot harmadoljuk, az egyikhez a maradék fahéjat, a másikhoz a kapucsínóport kavarjuk, majd az utolsó részhez a megmaradt vaníliáscukrot adjuk. A forró kifliket a saját ízük szerinti cukorba hempergetjük, majd egy rácson hagyjuk kihűlni.

Adventi vendégváró süti

2011.11.23. 10:58

 Ebben az évben már november végén elindul az advent. Szeretem a hangulatát, mert megtöri azt a bús, szomorkás, néha kissé depresszív hangulatot, amit a november áraszt. Persze az advent az örömteli várakozás jegyében telik, jobban ráérünk, többet megyünk és fogadunk vendégeket, emiatt szeretem, ha van itthon egy kis vendégkínáló aprósüti.

Egy nagyon régi, nagyon egyszerű és olcsó sós süti receptet osztok meg veletek, amit még én is a szüleimtől tanultam. Mostanában stanglinak hívják, kiválóan alkalmas olyan tunkolós mártásokhoz, amik manapság igen népszerűek partik alkalmával. A legnagyszerűbb ebben a stangliban, hogy sokáig puha marad, nem szárad ki a szalakálitól. Aki elviseli a szalakáli szúrós szagát sütés közben, azt kárpótolja a stangli hetekig tartó frissessége. Ezt a nagyon egyszerű stanglit persze meg lehet bolondítani bármilyen feltéttel, nagy szemű tengeri sóval, sajttal, len-, szezám-, vagy tökmaggal, de az igazi hagyományos recept szerint köménnyel van megszórva.

Sós rúd hozzávalói: 50 dkg liszt, 25 dkg zsír, 2 dl tejföl, 1 kk só, 3 tojás sárgája, 2 dkg szalakáli, a tojás fehérje a kenéshez, tetejét ízlés szerint meg lehet szórni sóval, köménnyel

A szitált liszthez hozzáadjuk a szalakálit, jól elkeverjük benne, majd a puha zsírt, tejfölt, sót és a tojássárgákat. Jól összedolgozzuk, akkor van jól összegyúrva, ha kissé kemény a tészta. Három-négy kis cipót formázunk belőle, majd hűtőben hagyjuk pihenni egy órát. Utána a cipókat egyesével 2-3 mili vastagságúra kinyújtjuk, másfél-két centi széles hosszú csíkokra vágjuk derelyevágóval (ha nincs akkor persze lehet késsel is szabni), majd keresztbe vágva, arasznyi rudakra osztjuk. A rudakat kizsírozott, kissé belisztezett tepsibe rakjuk, megkenjük a tojás fehérjéjével és megszórjuk durva szemes sóval, vagy köménnyel. 180 fokon nagyjából 15 percig sütjük. Kb. 3-4 tepsi (ahány cipót formázunk belőle) sós rúd lesz belőle, tehát igen kiadós a süti :)

Falusi disznóvágás

2011.11.22. 13:39

Már kora hajnalban talpon van az egész család és a segítő ismerősök. A disznóól körül gyülekeznek. Hideg van, nagyon hideg. Az emberek tipegnek-topognak, várják a lélekmelegítő pálinkát. Amint kézbe kerülnek a kupicák, máris élénkebb a társalgás, méregetik a kiszemelt áldozatot, viccelődnek egy kicsit rajta. A rövid ráhangolódás után az erősebb férfiak fülénél, farkánál fogva kihúzzák az ólból a disznót. Hát bizony ilyenkor már a fél falu tudja, hol vágnak disznók...

Az udvaron az oldalára fektetik és lefogják. A böllér kést ragad és az állat nyakánál elvágja az ütőerét. Ha jól eltalálja a böllér, nem sokat szenved az állat, egy-két perc alatt kimúlik. Közben a kifolyó vért egy tálba fogják fel. Ezután a disznó testét egy teknőbe fektetik, forró vízzel leöntik, ettől lejön a szőre. Ezután szalmával betakarják, majd a szalmát meggyújtják, így mindkét oldalát megpörzsölik. Az asszonyok szép tisztára mossák, lábait állítják, majd a böllér a hasánál fogva fölvágja. Kiveszik a beleit és a többi szervét is. A beleket szorgalmas és aprólékos munkával az asszonyok mossák tisztára, mert ebbe töltik majd a hurkát, kolbászt. Közben a vért bő hagymával megsütik, reggeli gyanánt mind megeszik.

A férfiak a félbevágott disznót beviszik a kamrába, ahol aztán a böllér szétdarabolja. A hagyományos disznóvágáson mindig lesz belőle sonka, szalonna. Ezeket először sóba teszik, majd megfüstölik.

A legszebb húsokat félreteszik, ezeket a háziasszonyok ünnepek alkalmával használják föl. A maradék húst ledarálják, fűszerezik, ebből készül a kolbász. A belsőségeket megfőzik, ezt mifelénk abárnak hívják. Ebből készül a finom disznósajt, a májat rizzsel keverve, bélbe töltve a májas hurka. Véres hurkát is készítenek ugyanígy, a reggel felfogott vérből.

A zsírszalonnát elválasztják a bőrtől. A bőrt később kocsonya készítéséhez használják. A szalonnát kockára vágják, üstbe kisütik. Ebből lesz a hófehér zsír és a finom ropogós töpörtyű. 

Közben az asszonyok orjalevest főznek májgombóccal. Töltött, vagy toros káposztát készítenek másodikként. Szépen megterítenek és mindenkit asztalhoz ültetnek. Ekkor már bizony előkerül a forralt bor és a pálinka is! Tort ülnek a disznó emlékére, igazi lakomát csapnak.

Régen a hét évesnél fiatalabb gyerek még nem vett részt a disznóvágáson. A kicsik lelkét még meg kell kímélni a néha nem könnyű látványtól. Azután viszont, mint egy igazi beavatási szertartáson, végig kellett néznie az egészet, ezzel lépvén ki a kisgyermeki időszakból. A következő alkalommal már be is állhatott segíteni a nagygyerek.

A disznóval az ember az elmúlt esztendőt is megöli önmagában, fel is áldozza azt. Régen két alkalommal vágtak csak disznót: adventben és farsang idején.

 A fészbukon volt egy nagyon kedvelt bejegyzésünk, miszerint beülünk a gondolkodószékünkbe és addig fel nem állunk, amíg ki nem találjuk a Márton napi libatoros menüt. Csakhogy ezt nem viccből írtuk. Mármint a gondolkodószéket. Mert tényleg ez a neve.

Ezeknek a népi karosszékeknek az elnevezése az Alföld legtöbb táján ilyen néven terjedt el. A támlájuk általában míves, faragott két függőleges és egy vízszintes deszkalapból állt. A karfákat gyakran esztergált oszlopok tartották. Azért tájegységenként nagyon változatos volt a formájuk, volt ahol festett virágozással díszítették (képek közül a vásárhelyi gondolkodószék ilyen), néha fafaragás, ritkábban intarzia. A mienk egy szlovákos változat, innen a szomszédból, Tótkomlósról.

Csöndes boldogság

2011.11.14. 09:00

 "Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni - mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé." Gyökössy Endre

Habzsi-dőzsi libából...

2011.11.11. 10:01

 Hát végre eljött a várva-várt libahétvége, de nagyon vártuk már... Sokat dolgoztunk már a kertben, elegünk van már belőle, jól jön egy kis kényeztetés!

Ma egy igazi vásárhelyi ludaskását készítünk, jó felvezetés a hétvégi liba-lakomának. A ludaskása nagyszerűsége az egyszerű elkészítésében és az olcsóságában rejlik. Azt viszont le kell szögezni, hogy csakis jó alapanyagból érdemes elkészíteni, egyébként egy szurutykás menzakoszt lesz a végeredmény... A ludaskása attól lesz igazán ludas, ha nem marad ki a sok ízes libabelsőség :) Az a legfantasztikusabb benne, hogy a sokféle omlós húsok különböző textúrája, az ízes rizskása és liba utánozhatatlan ízű zsírjának egyvelege valódi hagyományos magyar ízharmóniát eredményez.

Hozzávalók:egy liba belsősége (libazúza, szív, 2 szárnya, a máját másra megtartjuk :), bőrös libaháj, kb. 30-40 dkg rizs, 2 db nagyobb répa, fél zeller, 1 kisebb vöröshagyma, 1 db gyökér, só, szemes bors, sáfrány, petrezselyem

A liba aprólékát tegyük fel főni nagyjából két liter vízzel sóval és egy pár szemes borsot dobjunk hozzá. A zöldséget karikára vágva a húsok félfövésénél tegyük hozzá. Ha a hús puhára főtt, vegyük ki és tegyük bele sós meleg vízbe (addig se keményedik meg). A húslét szűrjük le és abban főzzük meg a rizst. A rizs akkor jó, ha épp roppan még. Mielőtt készre főztük a rizst, tegyünk bele egy csepp sáfrányt és kevéske apróra vágott petrezselymet. A készre főzött rizsbe keverjük bele a főtt libaaprólékot. A bőrős libahájat vágjuk fel 2-3 centis kockára, süssük zsírjára. Arra vigyázzunk, hogy lassú lángon süssük ki, nehogy megégjen a libazsír. A forró libazsírt locsoljuk rá a kész ludaskására és a libatöpörtővel szórjuk meg a tetejét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kép innen.

Daruvonulás

2011.11.09. 14:55

A kertben dolgoztam épp, mikor a lányom odakiáltott valamit, amiből egy  kukkot sem értettem. Olyan bábeli hangzavar jött a felhők közül, azt hittem valami madármetropoliszba csöppentem. A lányom elunta a kiabálást, hozzám szaladt és a kocsikulcsot lobogtatta széles vigyorral az arcán. Nehezen esett le a tantusz: daruvonulás van, ezt muszáj megnézni! 

Otthagytunk a tanyán mindent és kimentünk a Fehértó madárkilátóba a pusztába. Messzelátót nem hoztunk, a tóig nem láttunk el szabad szemmel még a magaslesről sem. A tó ki van száradva - vagy legalábbis szeptemberben a Fehértó napján még a medrében szaladgáltak az unokáim -, így sok innivalójuk ott biztos nem is akad. Messziről olyanok, mint egy felbolydult hangyaboly, több ezer vonuló fáradt és éhes daru próbál pár napra megpihenni itt a pusztán, hogy a tarlón összegyűjtsék a száron hagyott kukoricát.

A látvány és a zűrzavar leírhatatlan. Így messziről úgy tűnik, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni közéjük, annyian vannak.

New York hangulata költözött a magyar pusztára...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek innen.

Őszi levelek

2011.11.09. 09:04

Most hogy végre vége van a hajtós kinti kerti munkáknak, többet tudok csak ráérősen leülni és gyönyörködni a tanya kertjében. Nem sietek, leülök a lugasba, kavargatom a hársfa teámat és örvendezek, hogy a tanyát körbeölelő kiserdő halk levélsuhogását hallgathatom. Káprázatos a színkavalkád, szeretem az őszi színek gazdagságát.

Albert Camusnak mélyen igaza van: "Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik."

 Ma nagy nehezen rászántuk magunkat, hogy egy kirándulásnak álcázva egy csomó csipkebogyót gyűjtsünk be. Sok volt mostanság a munka a háztájiban, még csak most jutottunk oda, hogy a kényes virághagymákat felszedjük a földből. Nem baj - nyugtatom magam-, a csipkebogyónak úgyis jót tesz, ha egy kicsit megcsípi a dér. Még illatosabb és zamatosabb lesz majd az íze...

Mifelénk a csipkebokrokat hívják kutyatövisnek is, az ónabóna fákkal közösen sokszor áthatolhatatlan sövényt alkotnak a pusztai utak mentén. Ősszel minden nagyobb út mentén ott bólogatnak a zömök bogyóktól terhes, hajlékony vadrózsaágak. Sikerült jól időzíteni: a bogyók mifelénk már inkább barnás árnyalatúak, legjobb ilyenkor szüretelni. A bogyók vitamintartalma az idő múlásával egyre nő és a néphagyomány szerint a csúcspontját a bogyó barnulásakor nyeri el.

Szedtük több kosárra valót,  a teának valót külön is válogattam már. Mi a teának valót nagyon egyszerűen készítjük: húsdarálón ledaráljuk a bogyókat, majd kiszárítjuk a törmeléket. Így tartja meg legbiztosabban a magas vitamintartalmát és jellegzetes zamatát. 

Teát úgy főzzünk belőle, hogy a vitaminok ne illanjanak el belőle, hogy a víz forrásának pillanatában szórjuk bele csipkebogyót és azonnal elzárjuk alatta a tüzet. Mikor lehűlt, mi legszívesebben selyemmézzel édesítjük és langyosan, vagy akár hidegen a nap folyamán több adagban fogyasztjuk el. 

Ha mégsem lesz szívünk az összeset ledarálni, lehet, hogy még felhasználom dekorációnak is. Majd meglátjuk...

A szálláshelyről

2011.11.07. 21:58

 No posztolgatok itt már egy jó ideje, de jogosan merült fel a kérdés a fészbuk oldalunkon, hogy hogyan is lehet nálunk szállást foglalni, meg milyen is ez a vendégház.

Szóval a Piroska Vendégház Székkutas mellett, egy pusztaszéli tanyán van. Hódmezővásárhelyt Orosházával összekötő 47-es főútról közvetlen meg lehet közelíteni a vendégházat, így nem kell a pusztában, úttalan-utakon kóvályogva keresgélni a házat. 

Hogy miért éppen Piroska? Na neeem, nem engem hívnak Piroskának, de kétségtelen, hogy ezt a női nevet ismerik legtöbben a német nyelvterületen. Nem tudod miért? Hát Kutasipusztán az egyik legismertebb német lávsztori játszódik. Gyere, ismerkedj meg a sztorival, még egy marha jó kis német filmet is készítettek róla, azt is megnézheted nálunk. Igen, német vendégeink emiatt akadnak is bőven, de mi nagyon örülnénk, ha a hazaiak is megismerkednének velünk és Kutas szellemével.

A Piroska Vendégház alapvetően kulcsos házként üzemel. Tehát szállást tudunk biztosítani  összesen 6 személy részére. A búbos kemencés nappaliban dupla franciaágy van, az egy légtérben lévő hálószobában még két darab szimpla ágy, és rendelkezünk két jó minőségű pótággyal is. 

Igény esetén, vagy meghirdetett programokra természetesen vállalunk ellátást is falusi vendégasztal formájában. Ez azt jelenti, hogy csak saját gazdaságunkban megtermelt jószágból, növényből készült ételt készítünk el (amit nem mi termelünk meg, azt csakis hozzánk hasonló, helyi organikus gazdaságból szerezzük be). Tehát nálunk semmi sem "teszkógazdaságos", csak olyat teszünk a vendég asztalára, amit magunk is szívesen megennénk.

A szállás díja 12.000 ft/nap fűtést nem igénylő időszakban. Télen, vagy hidegebb időben 15.000 ft/nap a szállás ára.

Programokat itt a blogon is meg szoktuk osztani, de nyugodtan lehet zaklatni bennünket, hogy kapjuk össze magunkat és csináljunk valami népies, hagyományörző összejövetelt. Példáknak, élményprogramoknak a tárháza óriási, melynek egyedül saját lustaságunk tud gátat szabni :))) Nosza, rajta, várjuk a kommentjeiteket, mit is csináljunk?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elérhetőségek:

Kenézné Manyi

email: piroska.puszta(kukac)freemail.hu

tel: 20/4422003

 

Csak egy pillanat

2011.11.07. 09:00

 "Néha megáll a pillanatra az idő. Egy-egy jelenet úgy marad meg bennünk, mint egy kimerevített kép. Elhalkuló hangok, lelassult mozdulatok. Semmi sem változik. Aztán elmúlik a pillanat."

John Steinbeck

 

 

Őszi dekorációk

2011.11.06. 09:00

 Ilyenkor ősszel igazán öröm szemünket pihentetni a portán: a természet ebben az időszakban mutatja a leggazdagabb arcát. Az őszi bőséges termések, mint a természet dekorációs tárháza, milliónyi kedves hangulatú otthoni díszek alapanyaga. Gyönyörű őszi színek kavarognak: aranybarna, bordó, élénksárga, narancs, kis zöld vagy épp a vörös falevelek, vicces formájú dísztökök és egyéb termések, színpompás virágok mind-mind fantasztikus díszítőelemei lehetnek az otthonunknak.

Mi is gőzerővel készülünk a Márton napi libatoros hétvégére, így a vendégek fogadására szeretnénk egy kis őszi dekorációval kicsit hangulatosabbá varázsolni a vendégházat.

Mutatok egy-két ötletet, amiből  mi is inspirációt gyűjtöttünk, később bemutatom, hogy mi is készült el valójában... :o)

 

 

süti beállítások módosítása